Élő Kolozsvári Rádió

Futball-EB: egyik szemünk sír, a másik nevet

A román és a magyar csapat teljesítményéről, a szerdai mérkőzésekről és az EB-meglepetésekről beszélgettünk a Hangolóban.

Futball-EB: egyik szemünk sír, a másik nevet
Foto: Moldován Árpád Zsolt (a román-belga meccs előtt)

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 27, 11:12 / actualizat: 2024 június 28, 8:19

„Az éjjel soha nem érhet véget” – énekelte a nyolc évvel ezelőtt szurkolóhimnusszá vált Soho Party-slágert a magyar válogatott, miután győztesen hagyták el a pályát vasárnap Csoboth Kevin 100. percben rúgott gólja után.

Már akkor tudható volt, hogy ezzel a továbbjutást nem érte el, de a reményt ébren tartotta a csapat, hogy az A-csoport harmadik helyezettjeként esetleg továbbjut a legjobb harmadikok között. Szerda este eldőlt, hogy ez sem sikerült.

Románia válogatottja viszont az E-csoportban első helyen végzett, ami eddig sosem sikerült, és ezzel bejutott az EURO-2024 labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe.

Mindkét csapat teljesítményéről, a szerdai mérkőzésekről és az EB-meglepetésekről beszélgetett a Hangolóban Moldován Árpád Zsolt sportszerkesztővel Rácz Éva.

A nyolcaddöntő első mérkőzéseit június 29-én, szombaton játsszák. Románia válogatottja Hollandia ellen lép pályára július 2-án este 7 órától.

Etichete:
Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról
Hangoló hétfő, 2026 június 292026 június 29, 09:24

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál

Ismét fiatalokkal telik meg a Maros partja, hiszen nyolcadik alkalommal rendezik meg a VIBE Fesztivált. A néhány nap múlva kezdődő idei...

Néhány nap, és itt a VIBE Fesztivál
Hangoló péntek, 2026 június 262026 június 26, 13:51

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért

Még a csoportkörökben járunk az Észak-Amerikában megrendezett labdarúgó világbajnokságon, de hazai időnk szerint vasárnap már...

Kár lenne a hangulatfelelős skót szurkolókért
Hangoló csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 13:04

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban

Székelyföldről, Bálványosfürdő környékéről benevezett talajszelvény nyerte a Magyar Talajtani Társaság által meghirdetett...

Közösségi összefogással: az első erdélyi minta a Kárpát-medencei talajtárban
Hangoló szerda, 2026 június 242026 június 24, 17:52

A Rózsakirály szobrát avatják az idei Rózsanapokon

Idén 23. alkalommal rendezik meg a Csombordi Rózsafesztivált, amelynek fénypontja a Wagner István emlékére emelt szobor felavatása lesz....

A Rózsakirály szobrát avatják az idei Rózsanapokon