Élő Kolozsvári Rádió

Felelősséget ébreszteni a fiatalokban – Márton Áron tábor Csíkszentdomokoson

"Márton Áront már püspöksége előtt is érdekelte a fiatalok nevelése és a szociológia - ennek a kettőnek a határán látta a akár a vidéki fiatalok felemelésének lehetőségét is."

Felelősséget ébreszteni a fiatalokban – Márton Áron tábor Csíkszentdomokoson
Foto: martonaronmuzeum.eu

Szerkesztő: kristalybea, 2024 június 24, 14:24 / actualizat: 2024 június 24, 16:24

Az egész Kárpát-medencéből várják tinédzserek jelentkezését Csíkszentdomokosra a Márton Áron társadalomtudományi táborba. Olyan, 15-17 éves fiataloknak szervezik, akiknek viszonylag kevés a táborozási lehetőségük.

A felhívás szerint a történelem, helytörténet, levéltárak, szerkesztői munka, közösség- vagy művelődésszervezés, társadalomkutatás, kulturális örökség vagy kommunikáció iránt érdeklődőket várnak. A táborban ezeken a területeken lehet majd tájékozódni és vitákban, illetve műhelyfoglalkozásokon részt venni. Egyúttal Csíkszentdomokost és természeti környezetét is megismerhetik a táborozók.

A jelentkezőket egy esszéverseny keretében választják ki; az esszét július 15-ig kell beküldeni. Ennek részleteiről, illetve határidőkről és elérhetőségekről ide kattintva lehet többet olvasni.

Márton Áront már püspöksége előtt is érdekelte a fiatalok nevelése és a szociológia – ennek a kettőnek a határán látta a akár a vidéki fiatalok felemelésének lehetőségét is. De fontos volt számára az is, hogy az nagyvárosi, egyetemet végzett fiatalokban felébressze a felelősség érzését, arra ösztönözve őket, hogy a szakterületeiken kívül társadalmi munkát végezzenek. Ennek a gondolatnak mentén született meg a annak a tábornak az ötlete, amelyet a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és Zarándokközpont önkéntescsapata szervez – mondta a pénteki Hangolóban Lázár Csilla, akivel a táborról beszélgettünk.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 14:03

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért

Mire a tűzoltók elvégezték a munkájukat, csak a falak maradtak meg, azonban egy részük annyira megrongálódott, hogy le kell dönteni, és a...

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit