Élő Kolozsvári Rádió

Taxiapp nyerte a F2F háromezer eurós fődíját

Ötletgazdáival, Szász Norberttel és Nagy Szabolccsal beszélgettünk az eredményhirdetés után.

tripla taxiapp

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 15, 10:45

Péntek délután zajlott az F2F – Fiatalok a fiatalokért vállalkozói mentorprogram pitchversenye, ahol a résztvevő csapatok bemutatták ötleteiket, a zsűri pedig eldöntötte, melyik érdemli meg a fődíjat.

tripla taxi

A Kreatív Kolozsvár vizuálja

A harmadjára megszervezett program a PONT Csoport által működtetett Kreatív Kolozsvár égisze alatt zajlott, a jelentkezők műhelyfoglalkozásokon, majd több héten át szakmai mentoráláson vettek részt ahhoz, hogy vállalkozási ötletüket minél jobban kifejleszthessék.

A versenynek két különdíja is volt. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által felajánlott 300 eurós díjat Barazsuly Viktória Adrienn művészettörténész és kollégánk, P. Kristály Bea projektje, a Hetedhét Erdély című podcast nyerte (a próbaepizód ITT meghallgatható). Az Xponential Translylvania 500 eurós különdíját, valamint coworking lehetőségre való együttműködést László Boglárka és Maluczán András-Róbert kapta a Re-Cognize Training and Consulting nevű, szervezeti pszichológiai szaktanácsadással foglalkozó vállalatukért.

A 3000 eurós fődíjat pedig a Tripla nevű, taxisoknak fejlesztett alkalmazás nyerte. Ötletgazdáival, Szász Norberttel és Nagy Szabolccsal beszélgettünk az eredményhirdetés után.

Riporter: Sebők Tímea

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 14:03

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért

Mire a tűzoltók elvégezték a munkájukat, csak a falak maradtak meg, azonban egy részük annyira megrongálódott, hogy le kell dönteni, és a...

Adománygyűjtést hirdettek az újősi család otthonának újjáépítéséért
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Hangoló hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Német turistákkal Magyarországon
Hangoló péntek, 2026 február 202026 február 20, 13:35

Német turistákkal Magyarországon

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezető Egyesületek Világszövetsége, amelynek kezdeményezésére 1990 óta ezen a napon rendezik meg...

Német turistákkal Magyarországon
Hangoló szerda, 2026 február 182026 február 18, 12:03

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola

Giovanni Pierluigi da Palestrina – aki a feljegyzések szerint 1525-ben vagy 1526-ban látta meg a napvilágot a Róma melletti kisvárosban,...

Palestrina 500 – konferenciával, könyvvel és koncerttel emlékezik a Schola
Hangoló péntek, 2026 február 132026 február 13, 11:11

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról

Jövő vasárnap, február 22-én zárul a Milánó-Cortina téli olimpia. A helyszínen vannak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár...

Buongiorno, kedves kollégák! – Kádár Zoltánt kapcsoltuk az olimpiáról
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit