Élő Kolozsvári Rádió

Kelemen Hunor bízik az 5 százalék fölötti eredményben

Az önkormányzati választásokon az eddigihez hasonló, körülbelül 200 polgármesterre számít az RMDSZ.

rmdsz
Foto: Képernyőmentés a Facebook-közvetítésből

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 június 9, 22:57

„Abban bízunk, hogy az RMDSZ 5 százalék fölötti eredménnyel zárja az EP-választásokat” – mondta Kelemen Hunor vasárnap este.

A szövetségi elnök az urnazárás után Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az exit poll adatok „szép kerek számot adtak” – 5 százalékot. Közel 500 ezer szavazatot kaphatott az RMDSZ, és bízik benne, hogy fölötte lesz, de természetesen meg kell várni a végeredményt – mondta Kelemen Hunor.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban kijelentette: adataik szerint megőrzik azokat a településeket, ahol jelenleg is RMDSZ-es a polgármester. Mintegy 200 polgármesteri tisztségre számítanak. Bízik abban is, hogy Marosvásárhelyen Soós Zoltán marad a városvezető, illetve abban a négy megyében, amelyet most is a Szövetség politikusa vezet, szintén megőrzik ezeket a tisztségeket – ismertette a szövetségi elnök.

Az RMDSZ az egyik legnehezebb választási kampányon van túl – mondta még Kelemen Hunor.

Etichete:
Több város önkormányzata spórol az árammal
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 62026 augusztus 6, 09:38

Több város önkormányzata spórol az árammal

Nagyváradon és Nagyszebenben a közvilágításon spórolnak. A Sebes-Körös-parti városban augusztusban rendszerint este 9 órakor kapcsolják...

Több város önkormányzata spórol az árammal
Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben