Élő Kolozsvári Rádió

„Hogy azok maradjunk, akik vagyunk”

A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójával beszélgettünk a pénteken kezdődő torockói Duna-napokról.

„Hogy azok maradjunk, akik vagyunk”

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 30, 13:27

Pénteken kezdődnek a Fehér megyei Torockón a Duna-Napok.

A Duna Médiaszolgáltató tízedik alkalommal szervezi meg a programsorozatot, amelynek keretében a többi között fellépnek a kolozsvári magyar opera művészei, Pál István Szalonna és Bandája, a Bagossy Brothers Company, az Ismerős Arcok, a Kaláka, a Titán együttes is.

A legkisebbeket gyermeknapi műsorok, foglalkozások és a Kaláka együttes várja. A gasztronómia amatőr rajongói főzőversenyen bizonyíthatnak, amelynek házigazdái Kudlik Júlia, Kárász Róbert és a Szomszédnéni Produkciós Iroda. De akár futóversenyen is részt vehetnek az érdeklődők.

A Duna-napok programjáról Altorjai Anitával, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójával beszélgettünk.

Riporter: P. Kristály Bea.

Meglátszik a turizmuson az üdülési jegyek csökkentése
Napirend csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 13:08

Meglátszik a turizmuson az üdülési jegyek csökkentése

Jelentősen befolyásolta a foglalások mértékét az vakációs utalványok értékének csökkentése – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak...

Meglátszik a turizmuson az üdülési jegyek csökkentése
Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Napirend szerda, 2025 június 112025 június 11, 15:39

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?

Az egészségük romlásától sem félnek annyira a romániai lakosok, mint attól, hogy az ország belesodródik egy háborúba – derül ki az...

Miért félünk ennyire attól, hogy háború lesz?
Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:49

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról

Július elsejétől liberalizálják az energiapiacot. Ma jár le a szolgáltatóknak adott határidő arra, hogy közöljék ügyfeleikkel, milyen...

Tudnivalók a július elsejei energiaárakról
„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Napirend kedd, 2025 június 102025 június 10, 15:38

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”

Jelenleg is zajlik a nizzai ENSZ-konferencia, amelynek célja a felmelegedett, szennyezett és túlhalászott óceánok védelme. A tegnap...

„A mélytengerek nem válhatnak vadnyugattá”
Napirend hétfő, 2025 június 92025 június 9, 07:26

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Tanácsnak, hogy állapítsa meg, Románia nem tett hatékony lépéseket a költségvetési hiány...

Tánczos Barna a költségvetési hiány csökkentéséről: minden az asztalon van
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:50

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról

Szombaton kezdődik a csíksomlyói búcsú. Mintegy 300 ezer zarándokot várnak holnap a Hármashalom-oltárhoz. Korodi Attila, Csíkszereda...

A legfontosabb tudnivalók a csíksomlyói búcsúról
Napirend péntek, 2025 június 62025 június 6, 15:49

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik

Közel 124 ezer állampolgár írta alá a Declic szervezet petícióját, amelyikben független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését...

Független és feddhetetlen alkotmánybírák kinevezését kérik
Napirend csütörtök, 2025 június 52025 június 5, 17:58

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?

Nagyon nagy a sókoncentráció a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizében, ökológiai katasztrófához is vezethet. Mircea Fechet...

Milyen forgatókönyvek lehetségesek Parajdon?