Itt szól a rádió!

Elégedetlenek az ígért béremeléssel a közigazgatási- és kormányalkalmazottak

Keveslik a kormány által felajánlott 10 százalékot.

Elégedetlenek az ígért béremeléssel a közigazgatási- és kormányalkalmazottak
Foto: Illusztráció

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 23, 09:52

A közigazgatási alkalmazottak és a kormányalkalmazottak szakszervezete egyaránt bírálja az egyes közalkalmazotti kategóriák számára 10 százalékos béremelést előíró sürgősségirendelet-tervezetet.

A központi és a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő Közigazgatási Szakszervezetek Szövetsége közleményében több vádat fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Ezek szerint fenntartja „az azonos szintű intézmények közötti különbségeket”, „figyelmen kívül hagyja a közintézményekben dolgozó alkalmazottak valós igényeit”, és „nem hajlandó tisztességes és arányos megoldásokat alkalmazni a béregyenlőtlenségek megszüntetésére”. Szerintük az állítólagos emelések nagy része semmiképp nem fogja elérni a jogszabályjavaslatban rögzített szintet, mert a helyi közigazgatásban a béremelések a „politikailag alárendelt munkáltatótól” függenek, és ez számos bírósági perhez fog vezetni.

Az érdekvédelem közölte, hogy támogatja az alkalmazottak spontán tiltakozásait, és a későbbiekben valamennyi tagszervezettel együtt dönt az utcai megmozdulásoktól sztrájkig terjedő egységes tiltakozó akciók szervezéséről. Ugyanakkor találkozót kérnek Marcel Ciolacu miniszterelnökkel, hogy a kormány törölje a rendelettervezetben szereplő „homályos, helytelen és félrevezető” előírásokat.

A kormányalkalmazottak szakszervezete is elégedetlen, szerintük a munkaügyi minisztérium honlapján közvitára bocsátott tervezet megőrzi a kormányalkalmazottak és más közintézmények dolgozói közötti béraránytalanságokat, annak ellenére, hogy a jogszabályjavaslat célja éppen a méltánytalanságok kiküszöbölése.

A parlamenti alkalmazottak is 20 százalékos béremelést követelnek, visszautasítva a kormány 10 százalékos béremelésre vonatkozó ajánlatát.

Mint már beszámoltunk róla, Marcel Ciolacu miniszterelnök kedd este bejelentette, hogy két szakaszban összesen 10 százalékos béremelésben részesülnek az alacsony jövedelmű közalkalmazottak. Az erről szóló tervezetet közvitára bocsátották.

Agerpres

Etichete:
Lehet, hogy mégsem szeptemberben lesz az államfőválasztás?
Hírek szerda, 2024 június 192024 június 19, 13:31

Lehet, hogy mégsem szeptemberben lesz az államfőválasztás?

Nicolae Ciucă szerint a Nemzeti Liberális Párt azért ragaszkodik az államelnök-választás időpontjának megvitatásához a koalíció...

Lehet, hogy mégsem szeptemberben lesz az államfőválasztás?
európai parlament
Hírek szerda, 2024 június 192024 június 19, 09:35

Az EP-választásoknak már van végleges eredménye

A választási bizottság közzétette kedden a június 9-i európai parlamenti választás végeredményét, és közölte a Romániának járó 33...

Az EP-választásoknak már van végleges eredménye
Tanácsok hőség idejére
Hírek szerda, 2024 június 192024 június 19, 09:04

Tanácsok hőség idejére

Ajánlásokat fogalmazott meg a lakosság számára a kánikula idején bekövetkező incidensek megelőzésére az egészségügyi minisztérium. A...

Tanácsok hőség idejére
Tilos ezentúl elektromos cigarettát reklámozni
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 14:12

Tilos ezentúl elektromos cigarettát reklámozni

Döntő házként megszavazta kedden a képviselőház az elektromos cigaretták, a Vape-típusú és a dohányhevítő készülékek, illetve a...

Tilos ezentúl elektromos cigarettát reklámozni
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 13:16

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében

Nem teltek be a magyar óvodai helyek Kolozsváron, a beiratkozás első szakaszában. A Megyei Főtanfelügyelőség eddigi adatai szerint még 124...

Vannak még óvodai helyek Kolozs megyében
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 11:47

Alig járunk fogorvoshoz

A lakosság kevesebb, mint fele jár rendszeres fogászati ellenőrzésre – derül ki a szájhigiéniával kapcsolatos első országos...

Alig járunk fogorvoshoz
Hírek kedd, 2024 június 182024 június 18, 08:24

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát, Mihai Rust. A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélésben való...

Őrizetbe vették a Kolozs megyei rendőrség parancsnokát
Hírek hétfő, 2024 június 172024 június 17, 12:10

Negyedik napja tüntettek Bukarestben a választási rendellenességek miatt

Több tucat tüntető fejezte ki nemtetszését a június 9-i választásokkal kapcsolatban jelzett rendellenességek miatt vasárnap este...

Negyedik napja tüntettek Bukarestben a választási rendellenességek miatt