Hadd szóljon!

Öttusáznak a kis Napsugarasok

Most nem olvasnak, hanem futnak, stafétáznak, ugrálnak.

Öttusáznak a kis Napsugarasok

Articol editat de Sebők Tímea, 15 május 2024, 15:25

Tizenkettedik kiadásához érkezett a Napsugár Öttusa Bajnokság. Ezúttal a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban szervezik meg  május 24-25-én. A bajnokságon 72 harmadikos diák vesz részt.

Hallgassa meg összeállításunkat, vagy pedig olvassa el alább:

Berki Tímea, a Napsugár munkatársa: Zsigmond Emese akkori főszerkesztő 12 évvel ezelőtt találta ki az öttusa bajnokság ötletét, és két éve vezettünk be egy elméleti fordulót. Tehát szeptemberben már a Napsugárban, a Sportrovatban kérdések jelennek meg, amelyekre a gyerekek, osztályok beküldik a válaszokat. Ezek sporttal kapcsolatos kérdések, és aki ezeket beküldte, az részt vehet a helyi, megyei körzeti szakaszokon. Öttusának nevezzük, de ez nem a klasszikus értelemben vett öttusa. Ehelyett akadálypályán kell végigfutniuk, célba dobni kell, helyből ugrani, egyensúlyozni, és a végén van a staféta.

Forrai Szerénke: 12 megye 14 települése vesz részt a bajnokságon. Honnan érkeznek jellemzően gyerekek, vagy hogy állnak össze a csapatok?

Berki Tímea: Minden megyében tartanak megyei szintű selejtezőt, és onnan a legjobbak. Nyilván, ahol nagyobb a magyarság számaránya, onnan több csapat érkezik. Ilyen például Szatmár vagy Maros megye. A Maros megyeiek a legaktívabbak ezen a téren, de érkezik csapat Szilágyperecsenből, Székelyudvarhelyről, Nagyváradról, Brassóból, Aradról, Gyergyószentmiklósról, Nagyenyedről, Nagybányáról, Sepsiszentgyörgyről.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum Rákóczi Sasok nevű csapata volt a tavalyi öttusa-bajnokság aranyérmese, és az a szokás, hogy mindig az aranyérmes iskolájában rendezzük meg a következő évi országos döntőt. Ezért megyünk idén Marosvásárhelyre a Bolyai iskolába, és közösen a Napsugár és az iskola szervezésében zajlik majd ez a regionálisnak nevezett döntő.

Forrai Szerénke: Miért regionálisnak?

Berki Tímea: Azért, mert korábban ezt a versenyt támogatta a tanügyminisztérium, és az idén lekerültek az elemistáknak szóló versenyek az országos versenyek listájáról. Tehát hogy nem lehet országos szintű versenyt rendezni kisgyerekeknek, és ezért a regionális versenyek naptárába még bele lehetett szorítani az öttusát.


László Noémi, főszerkesztő: Az volt a fő gondolat az öttusa játékok megszervezése mögött, hogy olyan gyerekek is részesülhessenek a csapatmérkőzés örömeiben, akik izgékonyabbak, mozgékonyabbak, nem figyelnek oda annyira órán, sokkal jobban szeretnek az udvaron futkározni, vagy a labdát rúgni. A testmozgásra szeretné a Napsugár felhívni ezzel a versennyel a figyelmet, és ez már minden évvel ezelőtt is sürgető téma volt. Hiszen egyre szedentárisabb életmódot élünk, és egyre nehezebb a gyerekeinket kivakarni a karosszékből. Úgyhogy többek között ezzel is arra szerette volna a szerkesztőség buzdítani a kis olvasókat, hogy néha nem árt egyet futni, egyet labdázni, egyet célba rúgni, csapatban gondolkodni, mert végül is ez csapatverseny.

Forrai Szerénke: Mennyire a Napsugár közössége ez, illetve egyszerűen csak az erdélyi gyerekeké?

László Noémi: Elmondhatjuk, hogy a Napsugár meglehetősen „beleártotta magát” az erdélyi magyar gyerekek közösségi életébe. Sok helyen jelen van versenyeken, vetélkedőkön, megemlékezéseken, ünnepeken, és azáltal, hogy tanítónőkkel, óvónőkkel, pedagógusokkal tart fönn szinte napi, de legalább havi kapcsolatot. Ezáltal egyféle közösségi hubként is gondolhatunk a Napsugár szerkesztőségére. Én úgy érzem, hogy ez a szerkesztőség teljes mértékben képvisel bármi olyasmit, ami az erdélyi magyarul olvasó elemista korú gyerekeket közösségbe kapcsolja. Tehát ez egy közösségépítő próbálkozás, és úgy érzem, hogy ez mindvégig sikerrel járt.

Még hétfőig ajánlhatjuk fel adónk 3,5 százalékát
Napirend péntek, 24 május 2024, 12:19

Még hétfőig ajánlhatjuk fel adónk 3,5 százalékát

A magánszemélyek május 27-ig, azaz hétfőig ajánlhatják fel adójuk 3,5%-át valamelyik civil szervezetnek vagy egyháznak. A felajánláshoz...

Még hétfőig ajánlhatjuk fel adónk 3,5 százalékát
Előadás a 110 éves magyar animációról Kolozsváron
Napirend csütörtök, 23 május 2024, 17:27

Előadás a 110 éves magyar animációról Kolozsváron

Idén 110 éves a magyar animáció. A magyar animáció kezdeteiről tart előadást Kolozsváron Bartók István budapesti irodalomtörténész,...

Előadás a 110 éves magyar animációról Kolozsváron
szatmári eper
Napirend szerda, 22 május 2024, 17:30

Milyen volt az idei eperszezon?

Végéhez közeledik az eperszezon. Már vannak gazdák, akik lezárták az idei szezont, de az általános idényzárást jövőhét első napjaira...

Milyen volt az idei eperszezon?
adókedvezmény felújítás műemlék
Napirend szerda, 22 május 2024, 14:14

Adómentesség felújítás idejére műemléképületek tulajdonosainak

A történelmi, régészeti vagy építészeti műemléknek minősülő épületek tulajdonosai mentesülnek az ingatlanadó kifizetése alól az...

Adómentesség felújítás idejére műemléképületek tulajdonosainak
Napirend szerda, 22 május 2024, 10:31

Hozzáférhető, biztonságos abortuszról készül törvénymódosítás

Jóváhagyást kapott a képviselőház emberjogi bizottságától az a törvénytervezet, amely hozzáférhetővé tenné a biztonságos...

Hozzáférhető, biztonságos abortuszról készül törvénymódosítás
Napirend kedd, 21 május 2024, 15:07

Hamarosan a szomszédunknak is adhatunk áramot?

Az energetikai tárca hétfői közleménye szerint lehetővé fogják tenni, hogy a napelemekkel rendelkező háztartások szomszédaiknak is...

Hamarosan a szomszédunknak is adhatunk áramot?
Napirend péntek, 17 május 2024, 17:09

Átadták a felújított gyalui várkastélyt

Középkori zene kíséretében péntek délután adták át Gyaluban a frissen felújított Rákóczi-Bánffy kastélyt. Jelenleg már csak az...

Átadták a felújított gyalui várkastélyt
Napirend csütörtök, 16 május 2024, 17:25

Válaszúton is lesz vetítés az idei TIFF-en

Június 14. és 24. között 23. alkalommal zajlik Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál. Összesen 196 filmet vetítenek, ezek...

Válaszúton is lesz vetítés az idei TIFF-en