Élő Kolozsvári Rádió

Öttusáznak a kis Napsugarasok

Most nem olvasnak, hanem futnak, stafétáznak, ugrálnak.

Öttusáznak a kis Napsugarasok

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 május 15, 15:25

Tizenkettedik kiadásához érkezett a Napsugár Öttusa Bajnokság. Ezúttal a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban szervezik meg  május 24-25-én. A bajnokságon 72 harmadikos diák vesz részt.

Hallgassa meg összeállításunkat, vagy pedig olvassa el alább:

Berki Tímea, a Napsugár munkatársa: Zsigmond Emese akkori főszerkesztő 12 évvel ezelőtt találta ki az öttusa bajnokság ötletét, és két éve vezettünk be egy elméleti fordulót. Tehát szeptemberben már a Napsugárban, a Sportrovatban kérdések jelennek meg, amelyekre a gyerekek, osztályok beküldik a válaszokat. Ezek sporttal kapcsolatos kérdések, és aki ezeket beküldte, az részt vehet a helyi, megyei körzeti szakaszokon. Öttusának nevezzük, de ez nem a klasszikus értelemben vett öttusa. Ehelyett akadálypályán kell végigfutniuk, célba dobni kell, helyből ugrani, egyensúlyozni, és a végén van a staféta.

Forrai Szerénke: 12 megye 14 települése vesz részt a bajnokságon. Honnan érkeznek jellemzően gyerekek, vagy hogy állnak össze a csapatok?

Berki Tímea: Minden megyében tartanak megyei szintű selejtezőt, és onnan a legjobbak. Nyilván, ahol nagyobb a magyarság számaránya, onnan több csapat érkezik. Ilyen például Szatmár vagy Maros megye. A Maros megyeiek a legaktívabbak ezen a téren, de érkezik csapat Szilágyperecsenből, Székelyudvarhelyről, Nagyváradról, Brassóból, Aradról, Gyergyószentmiklósról, Nagyenyedről, Nagybányáról, Sepsiszentgyörgyről.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum Rákóczi Sasok nevű csapata volt a tavalyi öttusa-bajnokság aranyérmese, és az a szokás, hogy mindig az aranyérmes iskolájában rendezzük meg a következő évi országos döntőt. Ezért megyünk idén Marosvásárhelyre a Bolyai iskolába, és közösen a Napsugár és az iskola szervezésében zajlik majd ez a regionálisnak nevezett döntő.

Forrai Szerénke: Miért regionálisnak?

Berki Tímea: Azért, mert korábban ezt a versenyt támogatta a tanügyminisztérium, és az idén lekerültek az elemistáknak szóló versenyek az országos versenyek listájáról. Tehát hogy nem lehet országos szintű versenyt rendezni kisgyerekeknek, és ezért a regionális versenyek naptárába még bele lehetett szorítani az öttusát.


László Noémi, főszerkesztő: Az volt a fő gondolat az öttusa játékok megszervezése mögött, hogy olyan gyerekek is részesülhessenek a csapatmérkőzés örömeiben, akik izgékonyabbak, mozgékonyabbak, nem figyelnek oda annyira órán, sokkal jobban szeretnek az udvaron futkározni, vagy a labdát rúgni. A testmozgásra szeretné a Napsugár felhívni ezzel a versennyel a figyelmet, és ez már minden évvel ezelőtt is sürgető téma volt. Hiszen egyre szedentárisabb életmódot élünk, és egyre nehezebb a gyerekeinket kivakarni a karosszékből. Úgyhogy többek között ezzel is arra szerette volna a szerkesztőség buzdítani a kis olvasókat, hogy néha nem árt egyet futni, egyet labdázni, egyet célba rúgni, csapatban gondolkodni, mert végül is ez csapatverseny.

Forrai Szerénke: Mennyire a Napsugár közössége ez, illetve egyszerűen csak az erdélyi gyerekeké?

László Noémi: Elmondhatjuk, hogy a Napsugár meglehetősen „beleártotta magát” az erdélyi magyar gyerekek közösségi életébe. Sok helyen jelen van versenyeken, vetélkedőkön, megemlékezéseken, ünnepeken, és azáltal, hogy tanítónőkkel, óvónőkkel, pedagógusokkal tart fönn szinte napi, de legalább havi kapcsolatot. Ezáltal egyféle közösségi hubként is gondolhatunk a Napsugár szerkesztőségére. Én úgy érzem, hogy ez a szerkesztőség teljes mértékben képvisel bármi olyasmit, ami az erdélyi magyarul olvasó elemista korú gyerekeket közösségbe kapcsolja. Tehát ez egy közösségépítő próbálkozás, és úgy érzem, hogy ez mindvégig sikerrel járt.

Górcső alatt a PISA-eredmények
Napirend kedd, 2026 szeptember 222026 szeptember 22, 15:46

Górcső alatt a PISA-eredmények

Az alulfinanszírozottság okozza a közoktatás alapvető problémáit. A döntéshozók viszont a törvény által előírt forrásokat sem...

Górcső alatt a PISA-eredmények
Az anyanyelvi oktatás sérülékenységéről a FUEN-kongresszuson
Napirend hétfő, 2026 szeptember 212026 szeptember 21, 18:01

Az anyanyelvi oktatás sérülékenységéről a FUEN-kongresszuson

A bizonytalan politikai és gazdasági helyzetben az anyanyelvi oktatás is veszélybe kerülhet olyan értelemben, hogy az oktatást szűkítő...

Az anyanyelvi oktatás sérülékenységéről a FUEN-kongresszuson
Folytatódik a gyülekezetépítés Ajtonban
Napirend hétfő, 2026 szeptember 212026 szeptember 21, 15:24

Folytatódik a gyülekezetépítés Ajtonban

Húsz betelepülő fiatal családdal folytatódik a gyülekezetépítő projekt Ajtonban. A községben a református egyházközség biztosít...

Folytatódik a gyülekezetépítés Ajtonban
Nyílt munkamegbeszélés a kulturális örökségről Bonchidán
Napirend hétfő, 2026 szeptember 212026 szeptember 21, 13:18

Nyílt munkamegbeszélés a kulturális örökségről Bonchidán

Hogyan hasznosítsák a kulturális örökséget Bonchidán és környékén? Hogyan vonják be a helyieket egy olyan turisztikai elképzelésbe,...

Nyílt munkamegbeszélés a kulturális örökségről Bonchidán
Napirend hétfő, 2026 szeptember 212026 szeptember 21, 08:33

Őszi fesztivál Szamosújváron – ismét több, mint két hétig

Huszonnyolcadjára szerveznek Őszi Fesztivált Szamosújváron, a rendezvénysorozat szeptember 22. és október 11. között zajlik. A Téka...

Őszi fesztivál Szamosújváron – ismét több, mint két hétig
Napirend péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 14:41

Elemző: az AUR-on kívül senkinek nem lenne érdeke az előrehozott választás

Az államfő tegnap Siegfried Mureșan PNL-s EP-képviselőt nevezte meg új miniszterelnök-jelöltként. A PSD elnöke Sorin Grindeanu...

Elemző: az AUR-on kívül senkinek nem lenne érdeke az előrehozott választás
Napirend péntek, 2026 szeptember 182026 szeptember 18, 09:56

Szatmárnémetiben több évtizedes hagyománya van a közösségi kerteknek

A városi közösségi kertek intézménye több nagyvárosban is működik, például Temesváron és Szatmárnémetiben. Európa-szerte az...

Szatmárnémetiben több évtizedes hagyománya van a közösségi kerteknek
Napirend csütörtök, 2026 szeptember 172026 szeptember 17, 16:04

Kelemen Hunor: katasztrofális lenne egy egyszínű AUR-kormány

Nicușor Dan államfő ma a Cotroceni-palotában fogadta a parlamenti pártok képviselőit az új miniszterelnök kijelölése előtt. Az elnöki...

Kelemen Hunor: katasztrofális lenne egy egyszínű AUR-kormány