Élő Kolozsvári Rádió

Köszönjük, hogy velünk vannak!

Hetven éves a Kolozsvári Rádió. Hetven éves a Kolozsvári Rádió. Hetven éves a Kolozsvári Rádió.

Nem ugrik a lemez, akarattal mondtam el háromszor, csupán a hangsúlyt változtattam. 70 év egy óriási szám, bárhogyan is néznénk. Ez még akkor is sok, ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista rendszer 1985-ben egy tollvonással bezárta a stúdiót, amely az 1989-es események hevében nyílhatott újra. Féltek tőle. Féltek attól, hogy az akkori időszak legsötétebb éveiben becsomagolva, kettős értelemmel felvértezve olyan üzenetek hangzanak el, amelyek akkor veszélyesnek számítottak. Inkább lakatot tettek rá.

Bárhova is tenném a hangsúlyt a 70 éves a Kolozsvári Rádió kijelentésben, mindenképpen jól hangzik. Büszkeségre ad okot a 70 éves múlt. Fontos az, hogy kolozsvári, vagyis Erdély szívéből, sok szempontból, fővárosából való. És fontos a rádió, hiszen a mai kommunikációs zűrzavarban ez az intézmény meg tudott maradni egy olyan hagyományos eszköznek, amely kiszámítható, megbízható. Egy mindennapi társ, amely óráról órára arra törekszik, hogy tájékoztasson, neveljen, szórakoztasson. Tájékoztasson kiegyensúlyozottan és többszörösen leellenőrizve, kerülve a szenzációhajhászást. Neveljen azáltal, hogy kontextusba helyez, megbeszél, megmagyaráz és nem kerüli el a forró témákat. Szórakoztasson, elsősorban a zenén keresztül, a minőségi, a lehető legtöbb stílust lefedő zenén keresztül.

Nem véletlen, hogy 1985-ben a rendszer félt a Kolozsvári Rádiótól. Félt a szókimondásától, félt attól, hogy a szerkesztők túljárnak az eszén, félt attól, hogy olyasmi is elhangzik, ami esetleg éles, fájó, húsbavágó. Ma, 2024-ben, 70 évvel a megalakulása után már csak azoknak kell félniük a Kolozsvári Rádió hangjától, akik mindig csak a saját álláspontjukat akarják hallani. Akik nyitottak, befogadóak, érdeklődők, azok társat találnak bennünk, azok számíthatnak ránk még legalább 70 éven keresztül.

Hetven éves a Kolozsvári Rádió.

Hetven éves a Kolozsvári Rádió.

Hetven éves a Kolozsvári Rádió.

Köszönjük, hogy velünk vannak!

Kovács Péter
főszerkesztő

Szerkesztő: kristalybea, 2024 március 15, 12:46 / actualizat: 2024 március 17, 13:59

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára