Itt Kolozsvár! Aici Cluj!
Articol editat de kristalybea, 15 március 2024, 17:27
Ábrahám János egyike volt azoknak, akik az első műsorokat készítették a rádiónak az 1954. március 15-ödikén először sugárzó rádiónak Kolozsváron, a Grigorescu, volt Rákóczi út 60-as szám alatti villában. Adásainkat akkor a 261 méteres és a 330 méteres hullámhosszon vételezhették.
Nem sokat tudunk az akkori műsorok tartalmáról, és nem sokat tudunk az akkori munkatársakról sem. De a korabeli sajtót olvasva is úgy látjuk, hogy jelentős hatása volt a stúdió beindításának. Az újságban közölt beszámolók, publicisztikai írások szerzői akkor úgy érezték – vagy legalábbis azt írták le –, hogy egy pillanatra megállt az élet, hogy valami megváltozott.
Négy tartománynak sugárzott akkor a Kolozsvári Rádió: egészen hivatalosan Kolozsvár, Nagyvárad, Nagybánya és a Magyar Autonóm Tartomány dolgozói számára – amint ezt az Utunk című lapban is megírták március 19-edikén. Majd csak négy évvel később, a Marosvásárhelyi Rádió létrehozásakor, választották le a Székelyföldet Kolozsvár vételkörzetéről.
És ha a vásárhelyi rádió első adásnapjáról tudjuk, hogy aznap vasárnap volt, szavazás, és erre is kellett volna buzdítania az akkor sugárzott műsoroknak, arról nem sokat tudunk, hogyan történhetett meg, hogy a Kolozsvári Rádió épp március 15-én, hétfőn, a magyar nemzeti ünnepen kezdte meg a sugárzást. Hogy miért jött létre, az legalábbis sejthető: az adó létrehozásával azt szerette volna elérni a pártvezetés, hogy az erdélyi magyarok ne a magyarországi adókat hallgassák, illetve, hogy a kolozsvári stúdió műsorai által ellensúlyozzák a Szabad Európa Rádióban elhangzottakat, ha már teljesen megakadályozni nem tudták, hogy az emberek hallgassák a távolról érkező adást.
A rádió jelentős részben pártpropagandát sugárzott, igaz, ennek túltengése a hetvenes évekre volt nagyon jellemző. De ugyanebből az időszakból, épp 1970-ből származik az a felvétel is, amely a stúdió riportkocsijának első útját, a Nyárszón, Szépkenyerűszentmártonban és Borzáson készített beszélgetéseket rögzíti.
Aztán – óriásit lépve az időben – következett a rádió kényszerű elhallgattatása 1985-ben, amikor egy telefonhívással megtiltották a sugárzást minden területi stúdióból, magyarázat nélkül, a leginkább elfogadott vélekedés szerint, egyszerűen takarékosságra hivatkozva. Más vélekedés szerint az okozta a területi stúdiók vesztét, hogy a bukaresti pártvezetés úgy érezte, nem tudja eléggé irányítani a propaganda-gépezetet, ezért jobb, ha egyetlen hang marad, ami eljut az emberekhez.
Jilavára szállították a szalagokat, ahol szinte ideálisnak mondott tárolási körülmények nem ártottak volna. A cenzorok viszont szisztematikusan irtották az értékesnek tartott felvételeket. Ez vezetett oda, hogy 1990 elején jelentősen megcsonkított szalagtári állomány került vissza Kolozsvárra Bukarestből.
Az 1989 decemberi forradalom másnapján történt újraindulást követte szép lassan a sok-sok technikai változás. A szalagvágást 1998-ban kezdte felváltani a számítógépes hangfeldolgozás. A riportermagnót és a kazettát lecseréltük előbb a minidisc, majd a digitális felvevő – és a számítógép. A kisollót és a ragasztót hangszerkesztő programra cseréltük, a vezérlőben dolgozó technikus-párosok helyett ma adáslebonyolító szoftverek segítenek.
S hogy merre tartunk most? Bár évek óta beszédtéma a digitális átállás a rádiózásban is, ezt Romániában legutóbb 2030-ra halasztották. Tehát előbb lesz 75 éves a Kolozsvári Rádió, minthogy bevezessék az újabb technológiát.
Rácz Éva összeállítása.
