Listen Live Kolozsvári Rádió

„Olyan emberek is reménykedhetnek, akiknek eddig semmilyen esélyt sem tudtunk adni”

A csúcstechnológiás gépeknek köszönhetően körülbelül háromszor-négyszer több páciens felépülésében segíthetnek a szakemberek – hangzott el a kórház sajtótájékoztatóján. A mintegy 5 millió euró értékű szerkezetek beszerzését a Kolozs Megyei Tanács európai uniós pályázatokból finanszírozta.

Az új berendezés technológiája lehetővé teszi, hogy a bénult végtag újra mozogjon, az agy újra elkezdjen dolgozni, funkcióba lépnek olyan területek, amelyek eddig inaktívak voltak.

Az előzetes értesülések szerint a robotizált kinetoterápia során a felépülési idő felére vagy harmadjára csökkenhet és azon esetekben is elérhető a felépülés, amely eddig megoldhatatlan volt a kórház számára. „Olyan emberek állnak újra talpra és kezdenek el járni, akik eddig tolószékben élték az életüket. Számukra ez leírhatatlan öröm és elégedettség. Olyan emberek is reménykedhetnek, akiknek eddig semmilyen esélyt sem tudtunk adni” – hangsúlyozta rádiónknak a kolozsvári Rehabilitációs Kórház orvosigazgatója Bódis György.

Articol editat de kristalybea, 14 március 2024, 15:34

Riporter: Orbán Szabolcs

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány