Élő Kolozsvári Rádió

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb pillanat eszünkbe jut egy-egy hétköznap is. De az ünnep, az mindig más.

Bódizs Edith

Riporterek sora dolgozott hanganyagainkon az elmúlt évek során. Közülük nem mindenkit értünk el vagy találtunk meg. De mindenki, aki megszólalt a mai Hangolóban, valamit hozzáadott közös ünnepünkhöz. A mai Hangolóban azok egy részét hallhatták, akik külső munkatársként segítették a munkát, kevés pénzért, nagy lelkesedéssel, ki több, ki kevesebb ideig.

Talán leghosszabb ideig volt riporter az elmúlt 30 évben Bódizs Edit kollégánk. Ő mind a mai napig rádiózik, csak most a Marosvásárhelyi Rádió csapatát erősíti. Telefonon kerestük, és mivel megbeszélt időpontban épp többen is vártak stúdiófelvételre, pár perc késéssel hívtuk. Meg is jegyeztük, hogy milyen türelmes riporter.

Kinizsi Zoltán és Lepedus-Sisko Péter

Kolozsvár polgármesteri hivatala sok évig úgy szolgáltatott témát a híradónak, hogy abban örömöt nem sokat lelhetett sem a riporter sem a szerkesztő. Volt munkatársaink közül többen is emlékeznek erre az időszakra. Lepedus Péter rég járt a stúdióban, de most mesélt kicsit nekünk.

Sokunk emlékezetében úgy élt, hogy Lepedus Péterrel egyszerre került a Kolozsvári Rádióhoz Kinizsi Zoltán is. De, mint kiderült, ez nem egészen így van, bár valóban összefonódnak a dolgok. A kolléga most helyet foglalt a mikrofon mögött, és méricskélni kezdte a távolságot tőle…

Antal Joós Erika

Antal Joós Erikával számtalan helyzet összehozta már Rácz Évát: amikor tanítványa volt a BBTE újságíró szakán, vagy amikor együtt beszélték meg: már van Antal Erika a szakmában Erdélyben, ezért nevet kell módosítania. De hogy az első rádiós lépéseinél is egészen közel volt, arra Éva sem emlékezett:

 

Csepei Zsolt

Csepei Zsolt körülbelül egy évet dolgozott a Kolozsvári Rádió szerkesztőségében riporterként. Azóta többször volt már vendégünk, és mostani munkájáról beszélt. Legutóbb egy üveg eperdzsemért ugrott be, de azt is megkérdeztük tőle: emlékszik-e, mikor járt itt először.

Ercsey-Ravasz Ferenc

Ercsey–Ravasz Ferencet hallgatóink jól ismerhetik. Zeneakadémiát végzett, volt karmester és zenetanár… és a Kolozsvári Rádió riportere négy évig. Operaműsort is szerkesztett, de most híradóshoz méltón emlékezik, kevesebb, mint egy percben:

Oborocea Mónika

Oborocea Mónika több mint 10 évig volt külső munkatársa a Kolozsvári Rádiónak. Együttműködésünk vége felé már egyre gyakrabban gazdasági-pénzügyi témákkal foglalkozott. Akkor már – másoddiplomáért a filozófia után – közgazdaságtant tanult a BBTE-n. Ezzel a képesítéssel helyezkedett el közben. De megkérdeztük, hogyan és mikor is kezdődött együttműködése a Kolozsvári Rádióval.

Riporter, műsorvezető: Rácz Éva

Antal Erika fotója a Marosvásárhelyi Rádió, a többi riporteré a Kolozsvári Rádió archívumából származik.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 március 12, 11:09

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára