Élő Kolozsvári Rádió

Az üveg, ami összeköt – Egriék kiállítása a Szentegyház utcában

A művészetek ösvényein, egyszersmind különböző életműveken át vezető barangolásra hívjuk hallgatóinkat, meg-megállva egy-egy munkánál.

A helyszín a kolozsvári Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótere, ahol öt alkotó tűzzománc és üveg munkái tekinthetők meg. A formai és a technikai változatosság, igényesség mellett közös bennük, hogy ugyanahhoz a családhoz tartoznak, annak két generációját képviselve: a szülők, Egri László és Nagy Enikő munkái mellett ott láthatók fiaik, Egri István és Egri András, valamint a moszkvai születésű Vdovkina Anastasia, András feleségének az alkotásai.

A megnyitó egy pillanata, előtérben Egri András, Vdovkina Anastasia és Egri István.

Idén márciusban lenne 90 éves Egri László üveg- és formatervező, iparművész, művésztanár, aki a hatvanas években megszervezte a tordai üveggyár tervező részlegét, majd a vezetésével létrejött az üveg tanszék kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen. Felesége, Nagy Enikő festő, zománcművész jövőre lenne 90 éves. Egy öt évvel ezelőtti beszélgetés alkalmával, a Kolozsvár Társaság székhelyén úgy fogalmazott: egész életén át végigkísérte a művészetek közötti kalandozás. Már a főiskola előtt megtanult szőni, úgyhogy a környezetében azt hitték, textilművész lesz belőle. 1971-ben, immár családanyaként fejezhette be tanulmányait a kolozsvári főiskola festészeti szakán – országos elsőként, formaalkotásával és színérzékével pedig már akkoriban kitűnt. Tűzzománc-munkái, amelyek a mostani tárlaton szerepelnek, szemet gyönyörködtetőek, érdemes hosszasan elidőzni előttük.

Csakúgy, mint a másik három kiállító, „a gyerekek” alkotásainál. A nagyobbik fiúval, Egri István üvegművésszel, ólomüveg-restaurátorral jártuk be a tárlatot, meg-megállva egyik-másik munkánál, pillanatnál, érzésnél.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Borítókép: Ars Sacra Claudiopolitana/Facebook

A kiállítás április 4-ig tekinthető meg a Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4-es szám alatti Ars Sacra Claudiopolitana kiállítóterében.

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: kristalybea, 2024 február 26, 12:28 / actualizat: 2024 február 26, 14:08

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok