Listen Live Kolozsvári Rádió

„Hintázom a Vasutas parkban, és szól, üvölt a Guantanamera…”

Február elején ugyanis újranyílt Kolozsvár második legnagyobb parkja. Emil Boc polgármesternek a közösségi oldalára feltöltött videójából derült ki, hogy birtokba lehet venni, bár a környéken lakók ezt már maguktól is elkezdték megtenni. A park 2017 óta az önkormányzat tulajdona, a felújításra ötletpályázatot írtak ki, amelyet az Asiza építésziroda nyert el. A munkálatok többségében befejeződtek, viszont a hivatalos átadás még várat magára.

El is mentem azonnal megnézni, készítettem néhány fotót, hogy a Facebook-oldalunkon is meg tudjuk mutatni a felújítás eredményeit. Amennyire lehetett, próbáltam minél több részletre odafigyelni, a játszótérre, a tavacskákra, a pavilonra, az ösvényekre, a fákra és a tág, füves területre. És a bejegyzésünkhöz azonnal záporozni kezdtek a hozzászólások. Ebből is látszott, hogy fontos az embereknek ez a zöldövezet, amelynek elég hányattatott sorsa volt az elmúlt egy-két évtizedben.

Nem fogjuk, és nem is akarjuk eldönteni, hogy az eredmény jó vagy rossz, hanem különböző szempontokat, véleményeket mutatunk meg, áttekintjük a park történetét, és a legfontosabb eseményeket. A műsor teljes egészében a lap alján hallgatható meg.

Marosán Csaba színművésszel egy hétköznap délelőtt találkoztunk. Babakocsit tolva érkezett a Vasutas parkba, és természetesen nem ő volt az egyetlen szülő a környéken. Elsőként vele beszélgetünk a közelben élők közül.

Marosán Csaba még külön hangsúlyozta, hogy örvendett volna annak, hogy az egykori kisvasutat visszaállítsák. Amikor a parkot egykor az állami vasúttársaság, illetve szállítási minisztérium üzemeltette, mint azt a neve is mutatja, kisvonat ment körbe a parkban. Erről is szó lesz a következő percekben, ugyanis az időben is utazunk egyet Csatári Melinda volt kollégánkkal, aki hatvan éve ismeri a Vasutas parkot.

2011-ben tehát civil akciók kezdődtek el a Vasutas parkban, és mint hallhattuk, ezeknek az egyik mozgatórugója Szakáts István aktivista illetve az AltArt alapítvány elnöke volt. Vele is leültem beszélgetni, és elsőként azt kérdeztem tőle, hogy hogyan emlékszik vissza az akkor történtekre.

Articol editat de kristalybea, 22 február 2024, 10:29

Hogyan zajlott a felújítás, és mi a helyzet a hivatalos átadóval? Oláh Emese alpolgármester:

A környéken lakókkal a parkban sétálva beszélgettem, Szakáts Istvánnal viszont a városban találkoztunk. Arra is kíváncsi voltam, hogy ő járt-e már a Vasutas parkban a felújítás óta, és mit szól hozzá.

Menjünk akkor vissza a parkba. Könczei Zsolt, a Paprika rádió programigazgatója is a közelében él, vele is sétáltam egyet.

Amikor emberek arról beszélnek, hogy milyennek szeretnék visszaállítani a Vasutas parkot, nem rajzolódik ki egységes kép. Hiszen sok arca volt az évtizedek során, és feltehetően mindenki azt látná újra, amelyhez a legkedvesebb emlékek fűzik. Viszont valamennyire objektíven lehet arról beszélni, hogy jelenleg milyen funkciót képes betölteni ez a park. Csatári Melindától is ezt kérdeztem.

És akkor kanyarodjunk vissza még egyszer Marosán Csabához, ő is összefoglalja, mit gondol egészében a Vasutas parkról.

A műsor teljes terjedelmében:

Riporter, szerkesztő, fotó: Sebők Tímea

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány