Élő Kolozsvári Rádió

Ha megnövök, művész leszek? – kultúra napi séta kolozsvári iskolákban

Kolozsvári belvárosi iskolákba vezetett az utunk a magyar kultúra napja apropóján.

Honnan és milyen batyuval indulnak el a jövő művészei, milyen készségeiket fejlesztik kellőképpen még azelőtt, hogy egyetemre beiratkoznának? Többnyire ezek a kérdések vezéreltek, amikor betértünk egyik-másik oktatási intézménybe, ehhez kapcsolódva pedig arra is igyekeztünk rákérdezni, hogy milyen eseményekkel készülnek ebben az időszakban, akár szélesebb körökben is megmutatva az iskola falain belül zajló tevékenységek eredményeit.

Az Apáczai-líceumban évtizedek óta kiemelt figyelmet kap a képzőművészeti vonal. Bár 2016 novemberében kénytelenek voltak megszüntetni az akkor 16 fős képzőművészeti osztályt, a rajz továbbra is szorosan kapcsolódik az iskola identitásához.

Vizi Katalin 2020 márciusa óta dolgozik itt rajztanárként, kollégájával, Koncz-Münich Andrással egyetemben folytatva a Székely Géza képzőművész, rajztanár által teremtett és hosszú évtizedeken át fenntartott hagyományt. Köztudott, hogy egy-négy osztályban a tanítók foglalkoznak a gyerekek rajztanításával, de hogy mi következik ezután, egyáltalán milyen lehetőségeket kínál a rendszer a magyar tannyelvű iskolákban, és konkrétabban az Apáczaiban, arról Vizi Katalint hallják.

Román kultúra napi interdiszciplináris foglalkozás a Báthoryban

Az Apáczai után következzék a Báthory István Elméleti Líceum. A Báthory Klubgalériában két fontos esemény is találkozik mostanság, a román kultúra napja és a magyar kultúra napja. Hamarosan erről a tárlatról is részletesebben beszél M. Lovász Noémi képzőművész, rajztanár, de előbb arról, hogy a jelenlegi keret mit enged meg a rajztanításban. M. Lovász Noémi korábban az Apáczaiban tanított.

Szép és jó az, hogy már az általános iskolában elkezdődik a diákok művészeti nevelése, hiszen ez a képességeik fejlesztésében és az önkifejezésben is sokat segíthet, de azért sötétebb oldalai is vannak az összképnek. M. Lovász Noémi képzőművészt, rajztanárt idézve „bár a képzőművészeti oktatás hiánypótló, és maga a tantárgy is olyannak kellene lennie, ami a mai rohanó világban egyfajta terápiás és fejlődési lehetőséget nyújt a diákoknak, a rajzórákkal szemben van egy nagyon erős előítélet a társadalomban”. Milyen korábbi események, történések erősítik ezt a tapasztalatát?

A Brassai-líceumban Kósa Mária igazgató beszélt a náluk zajló művészeti oktatásról.

A a Kolozsvári Református Kollégium és a Nicolae Colan Ortodox Főgimnázium karácsonyi kórusa

Következő állomásunk a Kolozsvári Református Kollégium, ahol szép hagyománya van a kóruséneklésnek, és annak is, hogy a diákok különböző alkalmakkor az iskola falain kívül is megmutatkoznak. Antal Zsuzsanna zenetanárral jóformán természetes volt, hogy kiemelt figyelmet szenteltünk az iskola büszkeségének, a kórusnak. Antal Zsuzsanna egyébként tíz éve végzett a kollégiumban.

Apáczai-musical: Rómeó és Júlia (2019). Fotó: Pusztai Viola

A Református Kollégiumtól sétáljunk most el a Farkas utcai református templomig, ott pedig kanyarodjunk be balra. Az Apáczai-líceumban találjuk magunkat ismét, és most már a színpad világához is közelebb lépünk. Bizonyára többen hallottak már tájainkon az Apáczai vegyeskarának előadásairól, amilyen a Mozart!, A dzsungel könyve, a Hair, vagy éppen a Szép nyári nap volt. Az iskola kórusa, Szabadi Ildikó vezetésével 2014 óta viszi színre a magyar és a nemzetközi musicalirodalom népszerű darabjait.

Az apáczais diákok tavaly szeptemberben musical-koncerttel kedveskedtek a közönségnek a Zeneakadémia dísztermében; az Osrick Egyesület és az Apáczai musical együttműködésében készült előadás koreográfusa Jakab Melinda volt, zenei vezetői pedig Szabadi Ildikó és Zsigmond László. Ez a történet íródik most tovább húsz nap múlva, február 11-én délelőtt 11 órától, ezúttal a Kolozsvári Magyar Operában.

A jegyek már két hete elfogytak, ez is bizonyítja, hogy különösebb népszerűsítésre nincs szüksége az előadásnak. De mi azért kíváncsiskodtunk kicsit a kulisszák mögött jelenleg is zajló munkálatokról. A szószóló szerepét Fall Dóra és Gecse-Borgovan Egon vállalta.

Brassais kisdiákok, akikkel a buszon találkoztunk

Az interjúkörútról hazafelé tartva, péntek délben a buszon találkoztunk következő alanyainkkal. Egyikük a nagymamája kezét fogta, a másik meg egy eléggé izgalmas rajzot tartott a kezében, rajta valamiféle figurával. Volt kedvük picit beszélgetni is, úgyhogy leszálltunk a buszról a Mărăști téren, s Tamástól elsőként a figura kilétéről érdeklődtünk.

Tamás és Noé 8 éves, mindketten másodikosok a Brassaiban. További sok sikert kívánunk nekik, álmaik megvalósulását, akár a művészetek útjain is!

Sétavezető: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 22 január 2024, 12:31

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány