Élő Kolozsvári Rádió

Idén is folytatódik a Zöld péntek Kolozsváron

Idén folytatódik Kolozsváron a Zöld péntek a közszállításban – közölte a városi tömegszállítási vállalat, a CTP. A vállalat járműveinek tavalyi teljesítménye: 456-szor „kerülték meg a Földet”.

A közszállítási eszközök igénybevételét népszerűsítő és ösztönző program keretében minden pénteken ingyen lehet utazni Kolozsváron a közszállítási járműveken. A Zöld péntek kezdete óta 2021-ben 156 millió utas, 2022-ben 177 millió, tavaly már 196 millió utas élt a tömegszállítás kínálta lehetőségekkel.

Tavaly a CTP járművei összesen 18 millió 300 ezer km-t tettek meg, a tavalyelőtti 17 millió 720 ezer km-hez képest, vagyis több mint fél millió (580 ezer) km-el többet.

A CTP honlapján látható infografika szerint ez azt jelenti, hogy tavaly a közszállítási járművek annyi km-t jegyeztek, aminek megtételével 456,6-szor lehetne megkerülni a Földet. Kolozsváron a fenntartható mobilitás egyik fő irányvonala a zöld befektetéseknek. A városi közszállítás járműveinek 50 százaléka zöld, nem környezetszennyező, és a polgármesteri hivatal már aláírt egy 18 elektromos csuklósbusz beszerzésére vonatkozó szerződést. A cél, hogy a CTP teljes gépjárműparkja környezetbarát legyen.

ctpcj.ro

Szerkesztő: kristalybea, 2024 január 11, 11:52

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók