Élő Kolozsvári Rádió

Minden idők eddigi legnagyobb összegét különítik el oktatásra 2024-ben

Nő az oktatási minisztérium költségvetése, jövőre is kapnak üdülési utalványokat a közalkalmazottak.

Tudomása szerint jövőre is kapnak üdülési utalványokat a közalkalmazottak – jelentette ki pénteken a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Nicolae Ciucă azt is hangsúlyozta, hogy az országos helyreállítási tervben előírtaknak megfelelően nő január 1-től a nyugdíjalap második pilléréhez való hozzájárulás.

A liberális pártelnök szerint a költségvetési kiadások csökkentését célzó intézkedéseknek köszönhetően egy hónap alatt több mint hárommilliárd lejt sikerült megtakarítani. Nicolae Ciucă továbbá elmondta, hogy 2024-ben számottevően nő az oktatási minisztérium költségvetése.

A 2024-es költségvetésben minden idők eddigi legnagyobb összegét különítik el oktatásra – erről már Marcel Ciolacu miniszterelnök tájékoztatott. Ugyanakkor úgy vélte, minden költségnek reformmal kell párosulnia, hogy az eredményekkel járjon. Marcel Ciolacu ezért arra kérte Ligia Deca tanügyminisztert, hogy dolgozzon ki teljesítménykritériumokat az oktatás minőségének javítása érdekében. A miniszterelnök amiatt is kérte ezt, mert Románia gyengén teljesített a tanulók alkalmazható tudását felmérő PISA-teszten.

„Teljesítménykritériumokat kell bevezetni, és ezek alapján emelni a béreket”– jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, ugyanezt várja el az egészségügyi rendszer döntéshozóitól is.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 december 9, 13:24

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók