Hadd szóljon!

Példás összefogás adventben is Olivérért – több helyszínen, sok jó emberrel

A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) kisdiákjának megsegítésére ismét összefogott az osztály szülői közössége, és velük együtt Kolozsvár is újra egy emberként léphet fel Boros Olivérért.

A család jelenleg Franciaországban tartózkodik, a júniusban végzett vese- és májátültetés után a kisfiút továbbra is ott kezelik. Januárban egy újabb operációra lesz szüksége, hogy megvédjék az új vesét és májat a további fertőzésektől.

Boros Olivért mondhatni a Mikulás hozta, hiszen december 5-én született – innen indítottuk a beszélgetést a pénteki Hangolóban Székely Andreával, az egyik szülővel.

Olivér most lett 10 éves, pontosabban Olivér és a testvére, Krisztián, hiszen ők ikrek. Az édesanyjukkal, Emesével éppen azt beszéltük, hogy egy évvel ezelőtt, amikor a fiam születésnapjára készülődtünk – ő is decemberi –, Olivér nem tudott jönni. Azt a karácsonyt ők már a sürgősségin töltötték, úgyhogy az egy nagyon szomorú karácsony volt. Annyira távolinak és lehetetlennek tűnt az, ahol most vagyunk, egy évvel később, hiszen Olivérnek időközben megvolt a két szervátültetése, és hála Istennek jobban érzi magát. Annak az okát is sikerült megtalálni, hogy folyamatosan vesemedence-gyulladása volt, és mindenféle komplikációkat kellett szegénynek elszenvednie. Úgyhogy már ez is nagy előrelépés, hogy tudjuk azt, mire van szüksége, hogy mihamarabb hazatérhessenek. Olivérnek amúgy ez volt a születésnapi kívánsága, hogy szeretne most már hazajönni, nagyon hiányzik neki a közösség, a család, az osztálytársak, a tanci.

Olivér online is tudja az órákat követni, hetente többször is bekapcsolódik – Bárdos Réka tanítónő hathatós támogatásával –, olyankor az osztálytársak is boldogabban mennek haza és mesélnek az élményeikről – mondja Székely Andrea. Beszélgetésünk visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Advent folyamán több helyszínen lehet hozzájárulni Olivér gyógyulásához: elsőként december 9-én és 10-én a Planetáriumban szervezett Adventi vásárban, ahonnan a gyerekek által felajánlott könyveket, játékokat bárki hazaviheti adomány fejében. December 10-én vasárnap délelőtt 11 órától a JZSUK népdalköre lép fel a törökvágási református templomban Bárdos Réka vezetésével, majd 13-án, szerdán délután 6 órától jótékonysági est lesz a Kerékcsárdában. Utóbbi helyszínen fellép Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, a JZSUK népdalköre és az Ördöngös zenekar, az est moderátora Kiss Tamás színművész. A szervezők több mint 50 értékes tombolával várják a résztvevőket: a fődíj egy 2 napos pihenés 2 felnőttnek és 2 gyereknek a Septimia Hotels és Spa Resort jóvoltából, Székelyudvarhelyen. December 16-án, szombaton az Apáczai-líceumban, az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap és a Belvárosi Unitárius Egyházközség által szervezett Adventi Sokadalomban szintén megtalálják a Boros Olivérnek gyűjtők jótékonysági standját.

A szülői közösség és a család ezekért az eseményekért is nagyon hálás, valamint azoknak is, akik szintén gondoltak Olivérre. December 13-án az RMDSZ szervez adventi vásárt az arénában, majd december 19-én, délután 6 órától lesz a Mézes karácsony, Kolozsvár Magyar Gyermekkórusának koncertje a Kolozsvári Magyar Operában.

Olivér helyzetének megsegítését továbbra is szívügyének tekinti a Kéz a kézben jótékonysági könyvlicit-csoport, őket itt lehet megtalálni.

Online utalás esetén a család elérhetősége: ASOCIAȚIA PRIMII PAȘI SĂNĂTOȘI / BCR Cluj Napoca / RO93RNCB0112142069910001
Boros Lidia Emese / BCR Cluj-Napoca / RO41RNCB0112026626070007 – RON
Boros Olivér, BT Pay / RO17BTRLRONCRT0568734601 – RON.

Articol editat de kristalybea, 8 december 2023, 15:34

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány