Listen Live Kolozsvári Rádió

Szépen menetel a Kojot négy lelke – betekintés az animátori munka kulisszái mögé

Szépen menetel a Kojot négy lelke – betekintés az animátori munka kulisszái mögé
Foto: Fotó: Filmtettfeszt

Articol editat de kristalybea, 4 december 2023, 11:33

Baumgartner Zsolt és Tenkei Péter. Fotó: Filmtettfeszt

Gauder Áron második egész estés animációs filmjét, a Kojot négy lelke című alkotást nevezte Magyarország a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra. December 18-án majd kiderül, hogy sikerül-e folytatnia menetelését a szobrocska felé, addig is érdemes benézni a kulisszák mögé.

Baumgartner Zsolt animációs rendezőként, Tenkei Péter pedig vezető animátorként vett részt a produkcióban. A Cinemon Entertainment gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósult alkotás producere Temple Réka, rendezője pedig Gauder Áron, akinek a Nyócker! című filmje 2005-ben Európa legjobb animációs filmje lett az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Hosszasan lehetne sorolni azt is, hogy a Kojot négy lelkét hol és mikor vetítették azóta, hogy márciusban bemutatták a magyarországi mozikban, hiszen több mint 30 fesztiválra kapott meghívást, és elismeréseket is jócskán sikerült bezsebelnie: Annecy-ben elnyerte a zsűri díját, ezzel párhuzamosan pedig a sanghaji fesztiválon a legjobb animációs film díjával tüntették ki. Portugáliában, Olaszországban, Belgiumban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is díjazták, mondhatni szépen menetel, a szakma és a közönség figyelmét is sikerült felkeltenie.

Összeállításunkban a rendező, Gauder Áron neve is többször elhangzik, akárcsak Cseh Tamás énekes, zeneszerzőé és Bereményi Géza író, forgatókönyvíróé, és a természethez is közel leszünk.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Arcél szombat, 30 szeptember 2023, 16:09

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”

Hideg Anna nénivel ünnepeltük a magyar népmese...

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Arcél szombat, 23 szeptember 2023, 11:19

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál

Kolozsváriakként is méltán lehetünk büszkék Maier-Orosz Judit világbajnok úszóra, aki családja hagyományait...

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 2 szeptember 2023, 12:17

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget...

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél szombat, 5 augusztus 2023, 15:55

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával

Kulcsár Gabriella zenekritikus, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa volt az Arcél...

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél hétfő, 3 július 2023, 12:26

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében

Tíz fiatal végzett idén a BBTE Magyar Színházi Intézetének színművészeti szakán. Az Arcélben az évfolyam portréját igyekeztünk...

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében
Arcél szombat, 10 június 2023, 08:53

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar

Ifjúsági zenekarrá ért a Magyarbikali...

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar
Arcél szombat, 13 május 2023, 13:18

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága

Két szociális testvér – Fülöp Magdolna és Homa Ildikó – életén, világszemléletén keresztül rajzoljuk meg a 100 éve alakult...

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága
Arcél szombat, 6 május 2023, 16:17

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”

Az Arcélben magyartanárként, korábbi RMPSZ-elnökként és édesanyaként is faggattuk Tárkányi Erikát, a Báthory István Elméleti Líceum...

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”