Hadd szóljon!

Az újságíró, ha katolikus – találkozás, eszmecsere, advent

Egyházi újságírásról és a sajtós találkozók fontosságáról beszélgettünk, közben pedig adventre és karácsonyra hangolódtunk.

Kovács Gergely érsek. Fotó: Ferencz Zsolt

Egyház és média – lehetőségek és buktatók a XXI. században címmel tartott szakmai napot katolikus újságírók számára múlt héten a magyarországi székhelyű Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság (NHMH) támogatásával. Az esemény helyi szervezője Bodó Márta, a RomKat.ro hírportál felelős szerkesztője volt, helyszíne pedig a gyulafehérvári kántoriskola, ahova Erdély különböző tájairól – így Kolozsvár mellett Csíkszeredából és Sepsiszentgyörgyről is – érkeztek résztvevők az egyházi és a világi sajtóból egyaránt.

Előbb Kovács Gergely érsek osztotta meg az idei püspöki szinódussal kapcsolatos élményeit, tapasztalatait, majd a délutáni órákban a jelen lévő újságírók, szakemberek beszéltek munkájukról, kihívásokról és örömökről egyaránt. A két magyarországi újságíró kollégával utólag mi is elbeszélgettünk; előbb Szerdahelyi Csongorral, az Országút című lap főszerkesztőjével, aki közéleti lapszerkesztő, rádiós szerkesztő, Antall József miniszterelnöki sajtófőnöke, vatikáni diplomata és ferences sajtófőnök is volt.

Az ember már annak is örül, vagy annak nagyon örül, ha Ferenc pápához sikerül közelebb férkőznie, és valaki fényképet készít róluk – ehhez képest Csongor több fotót is őrizget II. János Pál pápával. Hogy is van ez, jó időben lenni jó helyen? A lelkesedése viszi az embert, vagy a szakma és a különböző tisztségek iránti tisztelete is fontos, hogy hosszasan kitartott a II. János Pállal való ismeretségük?

Szikora Józseffel, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztőjével, a MAKÚSZ elnökével ott folytattuk, ahol Szerdahelyi Csongorral abbahagytuk.

Szép hagyomány a gyulafehérvári kispapok körében, hogy az egyházi év két nagy ünnepére készülődve olyan kiadványt adnak közre, amely által igyekeznek megkönnyíteni a ráhangolódást. Az elmélkedéseiket tartalmazó füzetek advent, illetve nagyböjt első vasárnapjára már megérkeznek a plébániákra, úgyhogy aki szeretné, onnan beszerezheti őket. Kolozsvár idén különleges figyelmet kapott, hiszen a kispapok maguk hozták el az adventi füzeteket, és Krisztus király ünnepén, a vasárnap esti egyetemista mise után személyesen osztották ki a hívek között a piarista templomban.

A csíkbánkfalvi születésű Kovács Nándor Hunorral beszélgettünk, aki Kováts Álmos Botonddal és Imre Balázs Szilamérrel közösen szerkesztette az Elénk siet című kiadványt.

Veres Steliannal, a főegyházmegye gazdasági igazgatójával is találkoztunk, aki 2020 óta van Gyulafehérváron, korábban 8 évig Kolozsváron szolgált. Vele a kispapok által készített füzetről is szót ejtettünk, és erről az előkészület jutott eszébe. Mint mondta, éppen másnapra hívta össze a munkatársait, hogy segítsenek adventi koszorút készíteni a székesegyház előtt:

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 4 december 2023, 15:26

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány