Élő Kolozsvári Rádió

Megmarad a volt törvényhozók különnyugdíja

Az alkotmánybíróság ismét megakadályozta a volt törvényhozók speciális nyugdíjkiegészítésének eltörlését.

Keddi döntése értelmében az ezt szabályozó törvénynek csak az a része maradhat érvényben, amely a jövőre vonatkozik.

A testület szerint a parlamentnek alkotmányos joga arról dönteni, hogy a jövőben már nem illeti meg különnyugdíj a törvényhozás volt tagjait, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt, ugyanakkor szavazattöbbséggel megállapította, hogy a juttatás visszamenőleges eltörlése sértené a jogbiztonság és a szerzett jogok védelmének alkotmányos elvét, tehát továbbra is jogosultak a nyugdíjkiegészítésre azok a törvényhozók, akik a törvény kihirdetése előtt legalább egy teljes mandátumon keresztül voltak választott képviselők vagy szenátorok.

A honatyák az utóbbi években többször megszavazták kiváltságaik eltörlését, de az alkotmánybíróság valamennyi alkalommal megmentette az átlagnyugdíj többszörösére rugó speciális járandóságaikat.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Cătălin Drulă ‘rémisztőnek’ nevezte az alkotmánybíróságnak döntését. Bejegyzésében az USR elnöke úgy vélekedett: a ‘jogbiztonság elvét’ ez esetben úgy kell értelmezni, hogy ‘az egyszer megítélt privilégium élethossziglan megmarad’. Szerinte ez az alkotmánybírósági döntés zöld utat ad más, szintén közpénzből fizetett kiváltságoknak is. Drulă szerint éppen azok az intézmények vezetnek be igazságtalanságokat, amelyek az alkotmányos jogokat és köztársaságunk alapját hivatottak megvédeni.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 29, 11:09

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók