Listen Live Kolozsvári Rádió

A szerep nem egy idegen lény, amibe be és ki kell lépni

Már diákszínjátszóként eldöntötte, hogy élete végéig színészként szeretne dolgozni. 2011-ben diplomázott Kolozsváron, azóta is erdélyi magyar és román színházi produkciókban játszik, mindemellett filmeket forgat és tanít. Legutóbb a Magasságok és mélységek című filmben vált a közönség kedvencévé, de a Váróterem Projekt és a Reactor független színházi társulatok előadásaiban is gyakorta láthatjuk őt. Pál Emőke keresi a komfortzónáján kívüli létállapotot, elmondása szerint ez az, ami inspirálja.

A műsorban beszélgetünk többek a Váróterem Projekt Alkésztisz című előadásáról is, amelyet legközelebb november 24-én láthat a közönség, 20 órától.

A beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható meg,

vagy az 1001 ötlet Spotify-csatornáján.

Articol editat de kristalybea, 21 november 2023, 16:49 / actualizat: 22 november 2023, 11:52

Már diákszínjátszóként eldöntötte, hogy élete végéig színészként szeretne dolgozni. 2011-ben diplomázott Kolozsváron, azóta is erdélyi magyar és román színházi produkciókban játszik, mindemellett filmeket forgat és tanít. Legutóbb a Magasságok és mélységek című filmben vált a közönség kedvencévé, de a Váróterem Projekt és a Reactor független színházi társulatok előadásaiban is gyakorta láthatjuk őt. Pál Emőke keresi a komfortzónáján kívüli létállapotot, elmondása szerint ez az, ami inspirálja.

A műsorban beszélgetünk többek a Váróterem Projekt Alkésztisz című előadásáról is, amelyet legközelebb november 24-én láthat a közönség, 20 órától.

A beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható meg,

vagy az 1001 ötlet Spotify-csatornáján.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Borítókép: Ioana Ofelia

„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 30 január 2024, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?
1001 Ötlet kedd, 12 december 2023, 16:21

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad

Hogyan lehet szolidaritásról, közösségiségről, kritikai gondolkodásról beszélgetni olyan gyerekekkel, akiknek az elutasítás volt az...

A gyerekek egyből észreveszik, ha megjátszod magad
1001 Ötlet hétfő, 27 november 2023, 17:26

Az egészséges táplálkozás, fenntarthatóság, szakácsmesterség és a csirkepaprikás története

Hogyan határoz meg egy szakmai életutat a csirkepaprikás? Szőcs Előd séf volt az 1001 ötlet legutóbbi...