Élő Kolozsvári Rádió

Apránként vesszük a krumplit, és a termesztőkre ez nincs jó hatással

Megváltoztak a fogyasztói szokások, csökkent a burgonya iránti kereslet.

Nem lehet jó áron értékesíteni a burgonyát, noha a Hargita megyei termesztők idén jó termést takarítottak be – mondta a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője, Romfeld Zsolt az AGERPRES hírügynökségnek. A burgonya kilójának termesztői ára 1 lej és 1 lej 70 bani között mozog. A nagy élelmiszer-áruházakkal szerződésben álló termesztőktől 1 lej 35 baniért veszik meg a termesztő által becsomagolt burgonyát, amely aztán sokkal nagyobb áron kerül az üzletek polcaira. Romfeld Zsolt szerint megváltoztak a fogyasztói szokások: az emberek már nem veszik meg előre a télire való burgonyát, hanem a napi szükségletnek megfelelő, kis adagokat vásárolnak. Ugyanakkor a viszonteladók is csak a keresletnek megfelelő mennyiségű burgonyát vásárolnak, így a tárolás teljes egészében a termesztőkre hárul.

Hargita megyében idén szinte 7.000 hektáron termesztettek burgonyát. A szakértők szerint a termés megfelelő volt, hektáronként átlag 22 tonna, de helyenként elérte a 40 tonnát is hektáronként.

Az utóbbi években fokozatosan csökkent a krumplitermesztésre használt földterületek kiterjedése Romániában, az ország ugyanis egyre több szükségletet fedez importból, a gazdák számára pedig egyre kiszámíthatatlanabb a burgonyatermés várható minősége – vélekedett rádiónknak a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, Sebestyén Csaba.

Riporter: Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 15, 15:11

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára