Élő Kolozsvári Rádió

Cukorbetegség világnapjára: mire figyeljünk?

A figyelemfelhívás globális eszközeként, minden év november 14-én tartjuk a cukorbetegség világnapját, amely egyben Frederick Banting születésnapja, aki két tudóstársával 1922-ben megalapozta az inzulin felfedezését.

A cukorbetegség globális gyors terjedésére való válaszként a világnapot 1991-ben kezdeményezte a Nemzetközi Diabétesz Szövetség, az IDF és az Egészségügyi Világszervezet, a WHO.

Romániában másfél millió cukorbeteg él, és a helyzet javításához a táplálkozási szokásokra kiható közpolitikákra van szükség, többek között iskolai tájékoztató órákra – jelentette ki ma Alexandru Rafila egészségügyi miniszter egy a cukorbetegség világnapja alkalmából tartott konferencián. „A számok mindenképpen aggasztóak: az ország 11 egész 6 tized százaléka szenved ebben a betegségben” – mondta a miniszter az Agerpres beszámolója szerint. Hozzátette, a romániai diabéteszes betegek kezelésére és a betegség monitorozására elkülönített összeg 2 és fél milliárd lej.

Az országos prevenciós törekvésekről és az elővigyázatossági lehetőségekről a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudományos és Technológiai Egyetem oktatóját, Dr. Szabó Mónika diabetológus főorvost kérdezte Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 november 14, 15:25

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára