Hadd szóljon!

„Az emberek fogékonyabbak a szenzációra, mint a tudományra”

Miért vagyunk fogékonyabbak a szenzációsnak tűnő hírekre, mint a tudományos felfedezésekre? Milyen eszközeink vannak a betegségmegelőzésre? Többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk dr. Fejér Szilárd kémikus-kutatóval.

Nagyjából hetedikes kora óta tudja, hogy kémikus szeretne lenni. Úgy vették fel a Szegedi Tudományegyetemre, hogy még le sem volt érettségizve, tanulmányait végül Cambridge-ben folytatta. Munkája révén egészen közelről figyelhette meg a koronavírus-járvány alakulását, és mivel egy idő után eléggé zavarta az álhírek korlátlan terjedése, úgy döntött, hogy Facebook-oldalán ismeretterjesztő munkába kezd, és közérthetően magyarázza el a COVID-19-cel kapcsolatos jelenségeket, fogalmakat.

Az 1001 ötlet vendége dr. Fejér Szilárd kémikus-kutató, a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam és a kolozsvári Pro Medical Center vezetője, akivel beszélgettünk:

  • tudománynépszerűsítés nehézségeiről;
  • a koronavírus-járvány tanulságairól és az álhírek elterjedésének okairól;
  • az egészségmegőrzés lehetőségeiről.

A beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható meg,

vagy pedig az 1001 ötlet Spotify-csatornáján.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Borítókép: Sapientia EMTE, Csíkszereda / Facebook

„Az emberek fogékonyabbak a szenzációra, mint a tudományra”

Articol editat de kristalybea, 14 november 2023, 11:46 / actualizat: 24 május 2024, 12:13

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet szerda, 14 február 2024, 16:23

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?

Ritka, hogy utána nézzünk annak, hogy egyik-másik filmet melyik cég forgalmazza az országukban, pedig főleg a független filmek esetén...

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
1001 Ötlet hétfő, 5 február 2024, 17:32

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít...

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 30 január 2024, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?