Listen Live Kolozsvári Rádió

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Molnár Lehelt 2018. október 6-án szentelte pappá Várszegi Asztrik püspök, s tavaly óta szolgál Kolozsváron. Mint mondta, a KEL olyan közösség, ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is – „akik itt vannak, ők alakítják ezt az egész közösséget, sőt közösségeket, lehetőségeket, szolgálatokat”.

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Articol editat de kristalybea, 11 november 2023, 11:59

Molnár Lehelt 2018. október 6-án szentelte pappá Várszegi Asztrik püspök, s tavaly óta szolgál Kolozsváron. Mint mondta, a KEL olyan közösség, ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is – „akik itt vannak, ők alakítják ezt az egész közösséget, sőt közösségeket, lehetőségeket, szolgálatokat”.

Amikor elgondolkodtunk a lelkészség működésén, akkor nagyon erős, biztos módon fogalmazódott meg számunkra, hogy a KEL egy együtt evangelizálódó társaság. Vagyis itt nem arról van szó, hogy valaki valakinek szórja az igét pusztán, hanem hogy egymást neveljük. Egymást evangelizáljuk, egymást segítjük az evangéliumi életben való növekedésben. Én magam is nagyon sokat gazdagodom általuk, és biztos, hogy ők is gazdagodnak általam, azáltal, amit képviselni tudok. És én leginkább ebben a párbeszédben hiszek, és úgy érzem, erre van leginkább szükségük.”

Scheitli Krisztina Szatmárnémetiből származik, jelenleg másodéves a klinikai pszichológia mesterin, és három éve jár aktívan a KEL zenecsoportjába.

Engem nagyon fel tud tölteni, hogy van egy hely a központban, ahova akármikor betérhetek. Megihatok egy teát, leülhetek, kicsit kifújhatom magam, csend van körülöttem, egy olyan hely, ahol olvashatok és imádkozhatok. Szerintem ez egy nagy ajándék.”

A székelyudvarhelyi születésű Orosz-Pál Tamás másodéves kommunikáció szakos hallgató, és egy éve tagja a zenecsoportnak, fél éve pedig a vezetője.

Van, amikor olyan jól sikerül egy-egy dal, hogy büszkeségből is rámosolygok a többiekre. Meg aztán látom azt, ha hátrafordulok, hogy a híveknek is tetszik, amit csinálunk, az engem nagyon fel tud tölteni. Végigmosolygom a misét, s még a következő három órát is.”

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Arcél szombat, 30 szeptember 2023, 16:09

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”

Hideg Anna nénivel ünnepeltük a magyar népmese...

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Arcél szombat, 23 szeptember 2023, 11:19

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál

Kolozsváriakként is méltán lehetünk büszkék Maier-Orosz Judit világbajnok úszóra, aki családja hagyományait...

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 2 szeptember 2023, 12:17

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget...

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél szombat, 5 augusztus 2023, 15:55

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával

Kulcsár Gabriella zenekritikus, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa volt az Arcél...

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél hétfő, 3 július 2023, 12:26

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében

Tíz fiatal végzett idén a BBTE Magyar Színházi Intézetének színművészeti szakán. Az Arcélben az évfolyam portréját igyekeztünk...

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében
Arcél szombat, 10 június 2023, 08:53

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar

Ifjúsági zenekarrá ért a Magyarbikali...

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar
Arcél szombat, 13 május 2023, 13:18

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága

Két szociális testvér – Fülöp Magdolna és Homa Ildikó – életén, világszemléletén keresztül rajzoljuk meg a 100 éve alakult...

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága
Arcél szombat, 6 május 2023, 16:17

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”

Az Arcélben magyartanárként, korábbi RMPSZ-elnökként és édesanyaként is faggattuk Tárkányi Erikát, a Báthory István Elméleti Líceum...

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”