Élő Kolozsvári Rádió

Nem lehetne közpénzből eseményeket szervezni az év végéig – kivéve az év végieket

A helyi intézmények és önkormányzatok idén nem finanszírozhatnák többé közpénzből a közösségi eseményeket a pénzügyminisztérium által közzétett sürgősségi rendelet-tervezet szerint.

Karácsonyi vásár Kolozsváron, 2021-ben. Fotó: kvr

A kormány az év végéig csökkenteni akarja a kiadásokat, hogy teljesíteni tudja az új költségvetési hiánycélt. A sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében többek között az év végéig leállíthatják a tanácsadási szolgáltatásokra, a bérleti díjakra vagy a bútorvásárlásra fordított kiadásokat. Emellett leállítanák a fesztiválokat és koncerteket, kivéve az év végi eseményeket. Az intézmények többé nem köthetnek szerződéseket bérleti díj fizetésére, irodabútorok vásárlására vagy tanácsadásra. Továbbá közpénzből nem lehet több beruházást végrehajtani, kivéve az uniós és PNRR-alapokból származó beruházásokat. Az árukra és szolgáltatásokra fordított kiadások 2023. november–decemberben a 2023. január–szeptemberi kiadásokkal azonos szinten maradnak.

A kormányfő, Marcel Ciolacu azzal indokolta a sürgősségi rendelet megalapozottságát, hogy hamarosan lezárul a 2014–2020-as költségvetési ciklusban Románia számára elérhető uniós források lehívása, és az ország eurómilliárdokat veszíthet, ha december 31-ig nem teremti elő a támogatások elnyeréséhez szükséges önrészt. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kormánynak nem áll szándékában beleszólni a helyi és megyei önkormányzatok tevékenységébe. Elmondta: a prioritásokat figyelembe véve most nem a minisztériumok vagy polgármesteri hivatalok „bútorköltségei” a fontosak.

Az RMDSZ szóvivője és parlamenti képviselője, Csoma Botond szerint a sürgősségi rendelet azonban igenis korlátozza az önkormányzatok autonómiáját.

Kolozsváron az év végi rendezvényeket biztosan megtartják, és a két karácsonyi vásár sem marad el – erősítette meg rádiónknak Rácz Béla városi tanácsos, gazdasági szakember. Azt is elmondta: a rendelet nem differenciál a különböző anyagi helyzetben lévő önkormányzatok között. Ez pedig jelentősen korlátozná a jobb anyagi helyzetben lévő városok kulturális palettáját is.

Riporter: Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 25, 16:42

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára