Hadd szóljon!

Ciolacu Ukrajnában: a román kisebbség nyelve hivatalosan is a román

Marcel Ciolacu történelmi eseménynek nevezte az ukrán és a román kormány Kijevben megtartott első együttes ülését.

Kép forrása: a kormány honlapja

A kormányfő szerdán Ukrajnába látogatott, ahol az együttes ülés mellett Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel is találkozott.

Marcel Ciolacu szerint az ülés az első konkrét lépés volt a két ország stratégiai partnerségének megvalósításában. Ennek szimbolikus jelentősége is van: Romániának és Ukrajnának, a régió a két kulcsfontosságú országának közösek az elképzeléseik az alapvető demokratikus értékek tiszteletben tartásáról – fogalmazott a miniszterelnök.

Marcel Ciolacu ismételten megerősítette, hogy Románia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát „a végső győzelemig és területi integritásának teljes helyreállításáig”, és támogatni fogja az újjáépítési folyamatban is. Emellett „a leghatározottabban” elítélte Oroszországot, amiért folytatja a polgári célpontok, a kritikus energetikai és kikötői infrastruktúra elleni támadásoka. Ezeket háborús bűnöknek tartja.

A közös kormányülésen az ukrán hatóságok úgy döntöttek, hogy az Ukrajnában élő román kisebbség nyelve hivatalosan is a román, nem a moldáv. Marcel Ciolacu beszámolt arról, hogy az ukrán miniszterelnökkel ápolt viszonya „már túlhaladt az ígérgetések szintjén”. Az ukrajnai román ortodox misék nyelve is szóba került, és a kormányfő fontosnak tartotta megbizonyosodni arról, hogy a román ortodox papok továbbra is románul fogják celebrálni a miséket. A vallásszabadság alapvető jog, és minden társadalom számára alapvető a vallási identitás és a vallási rítusok nyelvének megőrzése – jelentette ki.

A kormányülés utáni közös sajtótájékoztatón Denisz Smihal ukrán kormányfő elmondta, Románia Ukrajna harmadik kereskedelmi partnerévé vált a háború kitörése óta. Úgy fogalmazott, hogy Románia „hűséges és megbízható partnerré” vált Ukrajna számára az orosz agresszió első napjától kezdve, és több mint 125 ezer ukrán állampolgár talált menedéket román területen az orosz inváziót követően.

Marcel Ciolacunak a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel szervezett találkozója fókuszában a régió biztonsági helyzete, az Ukrajnának nyújtott román támogatás és a két ország közötti új határátkelők megnyitása állt.

Agerpres-hírösszefoglaló

Articol editat de kristalybea, 19 október 2023, 08:50

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak