Élő Kolozsvári Rádió

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Jagamas János Népdaléneklési Versenyre

Hétfő-keddig, október 9-10-ig még fogadják a nevezéseket a Jagamas János Népdaléneklési Versenyre.

Mérában október 14-én, szombaton szervezi meg a XI. Jagamas János Népdaléneklési Versenyt a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). A vetélkedőre 6-18 éves gyerekek, fiatalok jelentkezését várják Kolozs megyéből és térségéből. Az esemény alkalmat kínál emlékezni a 110 éve született Jagamas Jánosra (1913–1997), a kiváló zenetudósra, zeneszerzőre, főiskolai tanárra – azon a helyen, ahol éveken át kórust vezetett, népdalt gyűjtött, és ahol a helyi művelődési otthont róla nevezték el.

A XI. Jagamas János Népdaléneklési Verseny október 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a mérai református egyházközség tanácstermében. A jelentkezési határidő eredetileg október 6-a volt, de közben meghosszabbították: a vezetőség hétfő-keddig, október 9-10-ig még fogadja a nevezéseket. A regisztrációhoz szükséges űrlap letölthető az RMD honlapjáról (dalosszovetseg.ro), amit aztán a következő email-címre kell elküldeni: dalosszovetseg@yahoo.com. A jelentkezési űrlapon megjelölt 5 népdalból 1 népdalt a versenyző és 1 népdalt a zsűri választ.

A szükséges tudnivalókról Tóth-Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) elnöke tájékoztatta rádiónkat.

Riporter: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 október 7, 09:57

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára