Élő Kolozsvári Rádió

Mese az ember csodás átváltozásáról az egészségügyi pénztár várótermeiben

Megálltam a szürkén fenyegető épület előtt, és máris tudtam, jó lesz felkészülni, bent bizonyára Minótauroszokkal kell megküzdeni.

Mese az ember csodás átváltozásáról az egészségügyi pénztár várótermeiben
2023 október 3, 10:46 / actualizat: 2024 június 5, 6:21

Angyal vagy démon? Az ember csodás átváltozásának az egészségügyi pénztár várótermeiben voltam szem- és fültanúja. Ügyintézéskor. Öt órás várakozás során. Tényleg, komolyan és becsszóra, öt óra, de az előttem sorban állók ennél többet várakoztak.

Már a mitikus labirintus bejáratánál, illetve annak keresésénél ámulatba estem. Megálltam a szürkén fenyegető épület előtt, és máris tudtam, jó lesz felkészülni, bent bizonyára Minótauroszokkal kell megküzdeni. Elővettem, tehát, mindentudó gombolyagomat, okos telefonomat, cím: Konstanca utca, 5-ös szám – ezt írta, ez lesz. Varázsútlevelemmel, a munkáltatótól kapott papír alapú igazolással felfegyverkezve, miszerint igenis biztosított vagyok, bátran elindultam a bejárat felé. De… Hol is van? Egy bezárt ajtó, két bezárt ajtó, a harmadikon egy papírlapra nyomtatott nyíl, erre…na, ez lesz! Átfurakodtam a labirintust rejtő jelentéktelennek tűnő ajtó előtt tolongó tömegen, és … beléptem a mitikus hely előszobájába. Már ez ijesztő volt, keskeny, pár méter hosszú folyósó, sok várakozó emberrel.

Átvergődtem a sűrű embergőzön, betoppantam a szövevényes ügyintézés következő termébe, ott még sűrűbb volt a tömeg. És akkor megpillantottam a remény fényét, a pirosan villogó sorszámokat a fénytáblán.

Ez az, van sorrend, csillant fel a remény!

De, hol kell sorszámot váltani? Mint segítőkész angyalok, hárman is megszólaltak, magyarázták, kimegyek, megkerülöm az épületet, ott a bejárat, bemegyek, ott a tudakozó, mellette a sorszám automata. Hát persze, gondoltam, a cím azért Konstanca utca, mert a bejárat az Arges utcában van, ez így helyes, a labirintusban. Megérkeztem, a tudakozónál senki, az automatára ragasztott útbaigazító, apró papírdarabkák hosszas tanulmányozása után kiderítettem, melyik gombot kell megnyomnom, hányas terembe kell kérnem sorszámot. Megvan! Azt írja 50-en várakoznak előttem. Délben, 12-kor kezdődik az ebédszünet, most fél 11, addig biztosan bejutok. Van sorszámom, munkahelyi igazolásom, most már ismerem a járást, bizakodó voltam. Ismét megkerültem az épületet, az előzőleg feltárt teremben elhelyezkedtem a sűrű tömeg közepében, vártam…vártam…vártam.

És akkor rájöttem, ez itt a következő próba, amit ki kell állnia az ember fiának, hogy méltó jutalmát elnyerje! A fénytáblán nem mozdultak a számok, leragadt. Ismét hárman, mint segítőkész angyalok, elmagyarázták, már megint, és ezt többször is elmondták, már megint lefagyott a rendszer, ügyfeleket nem tudnak fogadni. Aha! És ez meddig szokott tartani? – kérdeztem. Pár órát, de megtörténik, hogy egész nap nem tudnak dolgozni – jött a válasz. És szólnak, hogy nincs értelme várakozni, jöjjünk vissza holnap? – érdeklődtem. Nem szoktak, mert ők sem tudják, mikor lehet használni ismét a rendszert – mondták.

Mit tegyek? Latolgattam az esélyeimet. Ha már itt vagyok, ilyen sokat haladtam előre a labirintus útvesztőiben, várok, lássuk, mi lesz. Hát…, dél lett, és egy órás ebédszünet! A tömeg egy darabig türelmesen várt, aztán fogyatkozni kezdett. De jöttek újak, tudatlanok, a tapasztaltabb várakozók pedig, mint jó angyalok, megosztották velük, amit ők is másoktól hallottak: milyen iratokra van szükségük, hol lehet sorszámot váltani, általában mennyit kell várakozni, most éppen egy órás ebédszünet van és, már megint lefagyott a rendszer. Béke volt, és hasznos tapasztalatcsere. Egy ideig.

Az ember démonná változásának első áldozata egy külföldi vendgémunkás volt,

kezében fénykarddal végigvágtatott a tömegen, egyenesen az ajtó felé tartott. A tömeg zúgolódni kezdett, mit képzel, váltson sorszámot, álljon sorba, úgy mint más, legalább öt órát! A dalia megfordult, de ő csak kérdezni akart….mondta. Más is! – zúgott a tömeg, mire hősünk ismét megvillantotta fénykardját, most már dühösen, de ő csak azért jött haza Angliából, hogy ezt elintézze. Bezzeg ott…- mondta. A mondatot be sem fejezte, mindenki tudta a folytatást. Pár perc csend, aztán a démonná változó angyali tömeg szó szerint kilökte magából a gyorsabb ügyintézéshez szokott atyafia-idegent.

Így teltek perceink zárás előtt fél óráig. Délután 3 óra 30 perckor elkezdett villogni a hívogató fénytábla, de akkor sorszámmal már csak páran voltunk, mások sorszám nélkül várakoztak, hátha bejutnak. Összeszorult a torkom, ez az én számom, végre beléptem a labirintus következő termébe, na, most fogok találkozni a Minótaurosszal, gondoltam. Aztán rájöttem, akik ott dolgoznak áldozatok, nem szörnyetegek! Az ügyfélfogadó terem csak egy szűk folyósó, a három ügyfélablakos üvegfal mögött még keskenyebb, még szürkébb, levegőtlen, barátságtalan iroda, három sápadt alkalmazottal, mögöttük dossziék sokasága magaslott, mint Sziszüphosz-hegye….Beadtam a dossziémat, az alkalmazott fáradtan rámmosolygott…

Már nem nem irigyeltem tőle a déli ebédszünetet.

 

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 13:19

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Sokba kerülhet a kataszteri hivatal elleni kibertámadás
Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 11:54

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől

Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe...

Találat érhetett egy tartályhajót nem messze a román felségvizektől
A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 10:19

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán

Közzétették a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes...

A tanárok közel 70 százaléka ment át a véglegesítő vizsgán
Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek kedd, 2026 július 212026 július 21, 08:20

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat

Kolozsvár szeptember elsejétől rendszerszintű megoldást vezet be a város területén található informális telepeken – többek között a...

Átfogó modell segítségével segítenék a pataréti rászorulókat
Hírek hétfő, 2026 július 132026 július 13, 10:35

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték

Akár több millió eurós bírságot is kaphat Románia, miután az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé idézte az országot,...

Későn fizet a biztosító a patikáknak – beperelték
Hírek péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi