Listen Live Kolozsvári Rádió

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Foto: Fotó: Pillich Balázs

Articol editat de kristalybea, 30 szeptember 2023, 16:09

Fotó: Pillich Balázs

Az ördöngösfüzesi mesemondót, népdalénekest, akit 2010-ben Népművészet Mestere címmel tüntettek ki, portréműsorunkban, az Arcélben láttuk vendégül szeptember 30-án, a magyar népmese napján. Erdélyi, magyarországi, hollandiai, németországi, szerbiai és egykori csehszlovákiai helyszínek után ezúttal a Donát úton mesélt – szülőfalujának legendáját tolmácsolta a hallgatóknak –, majd életének különböző időszakairól kérdezgettük.

Nagyon boldog vagyok, hogy itt tudom hagyni a következő generációknak az én szerény falusi szövegeimet, énekeimet, meséimet, amelyeket én is tanultam az öreg nagyanyámtól meg dédanyámtól. 87 éves vagyok, de még úgy emlékszem mindenre, mintha ma lett volna.

Ugyanakkor a Magyar Népköltészet Tára sorozat legfrissebb, Anna néniről szóló kötete is szóba került, amely idén áprilisban jelent meg a Balassi Kiadónál. Szerzője a sorozatot szerkesztő Magyar Zoltán néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézetének főmunkatársa, aki Tündérország mesemondója címmel készít filmet éppen az ördöngösfüzesi asszonyról. Anna néni is nagyon várja, hogy elkészüljön, s ha minden jól megy, év végétől már megtekinthető lesz különböző felületeken.

Beszélgetésünk Anna nénivel visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Anna nénivel szombaton, szeptember 30-án a Heltai Alapítvány székhelyén zajló családos mesedélutánon is lehet találkozni, ennek programja itt található.

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
Arcél szombat, 11 november 2023, 11:59

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Harmincéves idén a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL). Az Arcélben ünnepeltünk, és közben a zenecsoport új albumáról...

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Arcél szombat, 23 szeptember 2023, 11:19

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál

Kolozsváriakként is méltán lehetünk büszkék Maier-Orosz Judit világbajnok úszóra, aki családja hagyományait...

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 2 szeptember 2023, 12:17

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget...

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél szombat, 5 augusztus 2023, 15:55

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával

Kulcsár Gabriella zenekritikus, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa volt az Arcél...

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél hétfő, 3 július 2023, 12:26

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében

Tíz fiatal végzett idén a BBTE Magyar Színházi Intézetének színművészeti szakán. Az Arcélben az évfolyam portréját igyekeztünk...

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében
Arcél szombat, 10 június 2023, 08:53

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar

Ifjúsági zenekarrá ért a Magyarbikali...

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar
Arcél szombat, 13 május 2023, 13:18

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága

Két szociális testvér – Fülöp Magdolna és Homa Ildikó – életén, világszemléletén keresztül rajzoljuk meg a 100 éve alakult...

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága
Arcél szombat, 6 május 2023, 16:17

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”

Az Arcélben magyartanárként, korábbi RMPSZ-elnökként és édesanyaként is faggattuk Tárkányi Erikát, a Báthory István Elméleti Líceum...

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”