Élő Kolozsvári Rádió

Úgy szólni a nézőhöz, hogy valamit mélyen pendítsünk meg benne

Tóth Tündével, a nagyváradi Szigligeti Színház színészével, rendezővel beszélgettünk a magyar dráma napján.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor színház ezen a héten, szeptember 18-23. között szervezi meg a dráMA kortárs színházi találkozót. Ezzel magára vállalva, hogy egy térbe hívja össze a kizárólag magyar és román kortárs szövegekből színre vitt hazai és magyarországi előadásokat. A rendezvényt rendszerint a magyar dráma napjának időpontjához igazítják.

Csütörtökön 19 órától Ábel. Rengeteg című előadását játssza a Tomcsa Sándor színház társulata, amelyet Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye alapján írt és rendezett Tóth Tünde, a Szigligeti Színház színművésze, rendezője. A további napokban többek között a fesztiválon vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Ifjú barbárok című előadásával és a nagyváradi Szigligeti Színház Magyarosaurus Dacus című produkciójával. (A teljes program elérhető itt.)

Tamási Áron Ábel a rengetegben című könyve reflektál a mai kor problémáira is, viszont egyáltalán nem tolakodóan – vallja Tóth Tünde. A rendező ugyanakkor elmondta, egyaránt otthon érzi magát a kortárs és a klasszikus drámákban is, hiszen szerinte egy klasszikus szöveghez is ugyanúgy lehet értő módon hozzányúlni, mint egy kortárs műhöz. A dilemmát inkább abban látja, hogy van egy bizonyos nézői réteg, aki elutasítja a kortárs szövegekből készült előadásokat, ezen kellene valahogy változtatni.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 21, 11:46

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára