Élő Kolozsvári Rádió

Élménymorzsák Nagybányáról, a Főtér Fesztiválról

Szeptember 9-én, szombaton délelőtt 10 és délután 4 óra között a nagybányai Főtér Fesztiválról közvetített a Kolozsvári Rádió.

A mögöttünk maradó nyár is nagyban szólt arról, hogy alkalmanként kiléptünk a stúdió falai közül, és az események sűrűjéből szóltunk hallgatóinkhoz. Szeptember második hétvégéjén Nagybányára látogattunk, igyekezve minél többet megmutatni mindabból, amit láttunk, hallottunk, éreztünk. Összeállításunkban olyanok szólalnak meg a Nagybányai Magyar Napokon folytatott beszélgetéseinkből, akik nélkül gyakorlatilag lehetetlen lenne egy ilyen jelentőségű fesztivált tető alá hozni.

Nyolcadik és kilencedik osztályt kezdenek az új tanévben azok az önkéntesek, akik a délelőtt folyamán betértek a rádió mobil stúdiójába. Bea, Vivi, Sarah és Vivi éppen megreggelizett, kitették a székeket a színpad előtti térre, kitakarították a backstage-et, úgyhogy néhány percig volt idejük nálunk is elidőzni. Elsőként arról kérdeztük, hogy mi motiválja őket.

Moldován Balázs mondhatni a fesztivállal együtt nőtt fel, és közben belenőtt a szervezői szerepkörbe is. Mostanság ő foglalkozik mindennel, ami a nagyszínpadon történik, kezdve már a zenekarok kiválasztásával és a kapcsolatfelvétellel.

Pintér Zsolt ma már az RMDSZ Máramarosi szervezetének élén áll, viszont hosszú ideig ő volt a Főtér fesztivál főszervezője, egyike azoknak, akik közel 20 évvel ezelőtt szükségét érezték a találkozásnak. Hogy érzi magát ezúttal?

Ottlétünk alkalmával, pénteken este egy dj-buliba is alkalmunk nyílt benézni, ahol az érdeklődők a 18. születésnapjánál tartó, nagykorúvá cseperedett fesztivált ilyenként is megünnepelhették, a zenét DJ Loady szolgáltatta. A Colonello nevű szórakozóhelyen, a Teleki Magyar Ház szomszédságában történt mindez, telistele fiatalokkal és persze idősebbekkel is.

Apropó, hogyha már a különböző programoknál tartunk, hát programok bőven vannak események a nagybányai Teleki Magyar Házban is. Dávid Lajos, a ház vezetője:

Beszélgetőtársak: Ferencz Zsolt, Kovács Péter, P. Kristály Bea és Sebők Tímea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 11, 14:25 / actualizat: 2023 szeptember 12, 10:44

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára