Itt szól a rádió!

Lehet, hogy drónmaradványokat találtak a Duna-deltában

Feltételezhetően drónmaradványokra bukkantak a Duna-deltában – közölte az Agerpres hírügynökséggel a védelmi minisztérium szóvivője.

Angel Tîlvăr védelmi miniszter, Daniel Petrescu vezérkari főnök és Viorel Pană, a román légierő vezetője a helyszínen, Ceatalchioi településen vizsgálódott a nap folyamán. Constantin Spînu szóvivő kiemelte: nem lehet ok-okozati összefüggést igazolni a most talált maradványok és az ukrán kikötők ellen az elmúlt napokban folytatott orosz támadások között.

Jelenleg tárgyalások folynak a környék légvédelmének megerősítéséről.

Az Agerpres hírügynökség ugyanakkor kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, a drónmaradványok korábbiak lehetnek, nem a jelenlegi támadásokból származhatnak. Az elemeket vízben, sűrű növényzet között találták meg.

A védelmi minisztérium a hét elején határozottan cáfolta, hogy román területen zuhant volna le drón. Ezt tegnap Klaus Iohannis államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök is megerősítette.

Frissítés: Angel Tîlvăr védelmi miniszter az Agerpresnek azt is elmondta: nincs szó támadásról, különbséget kell tennni az agresszió és „egy incidens” között, bár nyilván, kellemetlen és aggasztó incidensről van szó.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 6, 15:03

Etichete:
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 2024 február 62024 február 6, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak