Élő Kolozsvári Rádió

Marcel Ciolacu: nem lesznek új adók

Marcel Ciolacu kijelentette, a kormány nem készül új adókat bevezetni és a közalkalmazottak bérét sem csökkentené.

Marcel Ciolacu és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

A miniszterelnök azután tartott sajtótájékoztatót Brüsszelben, hogy az Európai Bizottsággal egyeztetett a deficitcsökkentő intézkedésekről. Elmondta, a tárgyalások elvi kérdésekről szóltak, és semmiképpen nem járul hozzá az áfaemeléshez.

Az Európai Bizottság meglátása szerint problémákat vet fel a tisztességes verseny hiánya a létező áfakedvezmények miatt, erre megoldásokat keresnek – mondta Marcel Ciolacu. Azt is kijelentette, hogy sem új adókat nem vezetnek be, sem megszorító intézkedéseket, csak a költségvetési kiadásokat csökkentik. Emellett például az adóelkerülés ellen készülnek hatékonyabban fellépni.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a a társadalmi méltányosság elvét tartják szem előtt, mert – szavai szerint – egy „luxus-közalkalmazottnak” nem lehet étkezési és üdülési utalványa, mint ahogy az áfát sem lehet megnövelni úgy, hogy ezzel ellehetetlenítik a kis bevételű vállalkozásokat.

Marcel Ciolacu szerint a mikrovállalkozások adózásának tervezett módosításáról még nem született végső döntés, ugyanakkor a jelenlegi rendszerben vannak anomáliák. Példájában egy olyan céget említett, amely 270 milliárd feletti éves forgalom és közel 15 milliárdos közvetlen nyereség után 1 százalékos adót fizet.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 2, 09:36

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók