Élő Kolozsvári Rádió

Két új határátkelő lesz a magyar-román határon

Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, illetve Magyarcsanád és Csanád között – jelentette be a magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter pénteken Temesváron.

A Sorin Grindeanu román közlekedési miniszterrel közös sajtótájékoztatóján a magyar tárcavezető kifejtette, hogy a két ország milliónyi szállal kötődik egymáshoz a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, és minél több ponton kötik össze fizikailag, annál jobb, eredményesebb és sikeresebb lesz az együttműködés – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A felek épp ezért megállapodást kötöttek két új határátkelő létrehozásáról – mondta. Az egyik a magyarországi Kübekháza és a Románia legnyugatabbra fekvő településének számító, Temes megyei Óbéba között jön majd létre, két éven belül használható lesz. A másik pedig a még 1940-ben felrobbantott Maros-híd újraépítését foglalja magában a magyarországi Magyarcsanád és a Temes megyei Csanád között. Ezzel tizenkettőről tizennégyre nő az átkelőhelyek száma a két ország határán.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy ezenfelül jelenleg két autópálya-összeköttetés építése is zajlik, amelyek közül az egyiket 2025-ben, míg a másikat 2030-ban fogják átadni, amivel már tizenhatra fog emelkedni az átkelőhelyek száma.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2023 szeptember 2, 11:44

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók