Hadd szóljon!

Egy dohánygyár kettős élete: műemléképület, ami fesztiválhelyszínként is kíváló

Újra fesztiválozókkal telik meg Sepsiszentgyörgy ikonikus épülete az egykoricigaretta gyár. Augusztus 31. és szeptember 2. között második alkalommal szervezik meg a Sepsi TABAKÓ Fesztivált.

Az ikonikus épület hangulatához igazodva, három úgynevezett műszakon vehetnek részt az érdeklődők: az első műszak tudásfórumként működik, míg a második és a harmadik a különböző zenei programokat jelöli.

„Megnyitottunk benti tereket, és ez kíváncsivá tette a fesztiválozókat. Mert kívülről ez egy nagyon szép épület, de hogy mi van a belsejében, arról keveseknek van fogalma. És én úgy láttam, hogy nem csalódtak” – mondta el Vargha Fruzsina alpolgármester, akivel arról is beszélgettünk, hogy a Tabakón kívül milyen más rendezvényeknek ad majd otthont a dohánygyár.

A rendezvény nemcsak szórakozást kínál egyfajta tudásfórum is kíván lenni, a szervezők szerint ugyanis nem zárja ki egymást a szórakozás és a tanulás. Mindemellett a szervezésben részt vevő önkéntesek is rengeteg tapasztalatra tehetnek szert, amelyet majd más a városhoz köthető eseményeken hasznosíthatnak. És hogy hogyan tudják biztosítani, hogy ezek a fiatalok Sepsiszentgyörgyön is maradjanak? Vargha Fruzsina szerint:

„Szentgyörgy a világ közepe, nyilván én mást nem is mondhatnék, de csak akkor látjuk, hogy mennyire a világ közepe, ha elmegyünk onnan. (…) A tapasztalatom az elmúlt három évből az, hogy bár 16-18 évesen mind úgy gondolják, hogy el akarnak menni, nagyon sokan úgy gondolják, hogy megunták otthon, de azért főleg a magyar fiatalok többsége Szentgyörgyön képzeli el az életét.”

Fesztiválszervezésről, a dohánygyár Sepsiszentgyörgyön betöltött szerepéről és a fiatalokkal való közös munkáról is beszélgettünk Vargha Fruzsina alpolgármesterrel fesztiválkörképünk utolsó állomásán. A műsor meghallgatható a lejátszóra kattintva,

vagy pedig Spotify-on.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Borítókép: Sepsi TABAKÓ Fesztivál/Facebook

Articol editat de kristalybea, 16 augusztus 2023, 14:44

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet szerda, 14 február 2024, 16:23

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?

Ritka, hogy utána nézzünk annak, hogy egyik-másik filmet melyik cég forgalmazza az országukban, pedig főleg a független filmek esetén...

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
1001 Ötlet hétfő, 5 február 2024, 17:32

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít...

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 30 január 2024, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?