Élő Kolozsvári Rádió

Hivatalosan is megnyitották a 14. Kolozsvári Magyar Napokat

Hétfő este tartották a 14. Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyes nyitógáláját a Kolozsvári Magyar Operában.

MTI/Kiss Gábor

A gálán Kincses Kolozsvárért Díjat adtak át a 95 éves Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, műfordítónak, művelődésszervezőnek. Dáné Tibor laudációjában „kortalan emberként” jellemezte az 1956-os politikai elítéltet, aki élete során mindig a kultúrát helyezte a politika elé. „Talán a fogságban edződött erős életigenlése állította meg testi-lelki-szellemi öregedését” – fogalmazott. Dávid Gyula elmondta: 75 év köti Kolozsvárhoz, és a díj további kötelezettséget ró a vállára. „Amíg a Jóisten éltet, tovább fogom tenni azt, ami tehető” – jelentette ki.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hangsúlyozta, a Kolozsvári Magyar Napok ma mérce szerte Erdélyben, akár az egész Kárpát-medencében, igazodási pont augusztusban és nemcsak a kolozsvári magyarok számára. A korábbi miniszterelnök-helyettes a köszöntés mellett szóvá tette, hogy a kormány hadat üzent a kultúrának, költségcsökkentő terve a magyar intézményeket hatványozottan érinti, és kérte a kormányfőt, hogy vessék el a tervet. Emlékeztetett, hogy a kultúra támogatása terén Románia jelenleg is a sereghajtók között van az Unióban.

MTI/Kiss Gábor

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke beszédében a múlt egyre távolodó, a jelen élhető és a jövő Kolozsvárjáról is beszélt. Elmondta, hogy a közösségi emlékezet egyre kopik, de tovább kell örökíteni a múlt szellemiségét. „Azt a Kolozsvárt, amit a múltból hoztunk, és ami egyre inkább távolodik, csak mi tudjuk itt tartani, megtartani” – mondta, hozzátéve, hogy a jövő közeledő Kolozsvárját a jelenlévők tudják formálni. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a magyar napok kapcsán kiemelte, hogy Erdélyben sokan ehhez mérve szervezik meg nyári szabadságukat, hazalátogatásukat.

Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, Kolozsvár közös kincsünk, a hagyományok őrzésének és a szellemi-lelki megújulásnak a mindenkori fellegvára A Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjének szervezői megmutatják a város kulturális sokszínűségét a többségi román társadalomnak, a Kárpát-medencei magyarságnak és rajtuk keresztül minden magyarnak a világban – fogalmazott.

A nyitógála fénypontja Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedűművész fellépése volt.

A vasárnapig tartó 14. Kolozsvári Magyar Napok programja itt böngészhető.

mti, kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2023 augusztus 15, 08:17

Etichete:
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
fotó: MCSMSZ
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ady és Léda szobra Nagyváradon
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Ajánlatok csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 15:26

Jégmadár – vasnak indult, „behűtötték”

Madárkánk neve picit félrevezető. Ugyanis – mondjuk a jegesmedvével szemben – sem élőhelye, sem életmódja nem köti hideghez,...

Jégmadár – vasnak indult, „behűtötték”
Ajánlatok vasárnap, 2024 november 172024 november 17, 14:46

Rókákkal táncoló

Közvetlen környezetünk ritkán ragadja meg isten igazából fantáziánkat. Ez élőlényeire is érvényes. Azt gondoljuk, mindent tudunk róluk,...

Rókákkal táncoló
Ajánlatok hétfő, 2024 augusztus 262024 augusztus 26, 12:01

Klezmer kavalkád Tranzit Ház-módra

Az Egyesült Királyságban élő Francesca Ter-Berg cselló-, illetve az Egyesült Államokból érkezett Jake Shulman-Ment hegedű-, és Jeremiah...

Klezmer kavalkád Tranzit Ház-módra