Itt szól a rádió!

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával

Kulcsár Gabriella zenekritikus, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa volt az Arcél vendége.

Mindig az a kedvenc zeneszerzője, akit éppen hallgat. Ha szomorú, Mozart zenéje megvigasztalja, ha pedig jókedve van, akkor táncra perdíti. Nagyon szereti az impresszionistákat is: csodálatosnak tartja például Ravel Napfelkeltéjét, Debussy muzsikája pedig elvarázsolja, az valósággal „kenegeti az ember szívét”. Időutazásunkat, amelyben Kulcsár Gabriella életének különböző mozzanataihoz csatoltunk vissza, Ottorino Respighi zenéjétől indítottuk, a Róma fenyőit hallgatva sötét lombú fenyőfák alá húzódtunk be a nyári kánikulában. A Nessun dorma révén a világhírű tenort, Luciano Pavarottit is megidéztük, és vendégünk a Puccini-fesztiválon látott Turandot-előadásról is mesélt. Mint kiderült, a Torro del Lagóban szerzett élményeit is papírra veti majd a következő időszakban – elvégre, mint mondja, „az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal”.

A Kulcsár Gabriellával folytatott beszélgetésünk visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 augusztus 5, 15:55

Fény lenni, amely Isten szeretetét hirdeti – Mécses, Illés a Kármelen, Pöröly
Arcél szombat, 2023 december 162023 december 16, 11:08

Fény lenni, amely Isten szeretetét hirdeti – Mécses, Illés a Kármelen, Pöröly

A 30 éves Katolikus Egyetemi Lelkészség égisze alatt működik a Mécses közösség, elsődleges célcsoportja pedig az egyetemista fiatalok....

Fény lenni, amely Isten szeretetét hirdeti – Mécses, Illés a Kármelen, Pöröly
Szépen menetel a Kojot négy lelke – betekintés az animátori munka kulisszái mögé
Arcél hétfő, 2023 december 42023 december 4, 11:33

Szépen menetel a Kojot négy lelke – betekintés az animátori munka kulisszái mögé

Szakmájuk iránt elkötelezett, alázatos és tehetséges emberekkel taglaljuk az animátori munka/hivatás...

Szépen menetel a Kojot négy lelke – betekintés az animátori munka kulisszái mögé
KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
Arcél szombat, 2023 november 112023 november 11, 11:59

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Harmincéves idén a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL). Az Arcélben ünnepeltünk, és közben a zenecsoport új albumáról...

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Arcél szombat, 2023 szeptember 302023 szeptember 30, 16:09

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”

Hideg Anna nénivel ünnepeltük a magyar népmese...

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Arcél szombat, 2023 szeptember 232023 szeptember 23, 11:19

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál

Kolozsváriakként is méltán lehetünk büszkék Maier-Orosz Judit világbajnok úszóra, aki családja hagyományait...

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Arcél szombat, 2023 szeptember 22023 szeptember 2, 12:17

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget...

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél hétfő, 2023 július 32023 július 3, 12:26

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében

Tíz fiatal végzett idén a BBTE Magyar Színházi Intézetének színművészeti szakán. Az Arcélben az évfolyam portréját igyekeztünk...

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében
Arcél szombat, 2023 június 102023 június 10, 08:53

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar

Ifjúsági zenekarrá ért a Magyarbikali...

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar