Élő Kolozsvári Rádió

Fogynak a családorvosok

A romániai családorvosok átlagéletkora 55 év felett van, a rendszerbe mégis alig érkeznek új orvosok. Az sem motiváló tényező, hogy az orvosi fizetés 100 százalékát kitevő bónuszt is kaphatnak, ha falun vállalnak praxist.

Illusztráció

A bónuszt az új egészségügyi keretszerződés szavatolja, és július 1-jétől van erre lehetőség.

A probléma hátteréről Dr. Vass Levente főorvost, egészségügyi szakpolitikust kérdeztük, aki elmondta, általános európai jelenséggel állunk szemben. A családorvosi szakma az elmúlt 10-20 évben elvesztette vonzerejét. Alulfinanszírozott is: míg a kórházi orvos 12-13 ezer lejt keres havonta, családorvos 2018-19-ben a teljes kabinet fenntartására, asszisztens fizetésére, a rendelő fenntartására, informatikai rendszer és tisztasági szerek vásárlására kapott ekkora összeget, ami mára kb. 30 ezer lejt jelent.

Vass Levente meglátása szerint az európai, főleg kelet-európai rendszerek elfelejtették, hogy a családorvosi rendszert úgy is támogatni kell, hogy a családorvosnak a kompetenciáit, a hatáskörét megnövelik. Mindkét fél hibás: mind a családorvosi kamara, mind az egészségügyi rendszer irányítói, mi is hibásak vagyunk, hogy ezt közösen együtt nem találtuk meg – mondja az egészségügyi szakpolitikus.

Lehetséges megoldások között azt látja, hogy az állam egyre nagyobb szerepet kapjon és átvegyen a családorvosi rendszerből bizonyos szolgáltatásokat, Ott, ahol jól működnek, természetesen a továbbiakban is támogatni kell a családorvosi rendelőket – mondja Vass Levente.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2023 július 18, 10:52

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön