Listen Live Kolozsvári Rádió

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében
Foto: A végzős színisek, tanáruk, Kozma Gábor Viktor társaságában (Fotó: Szabó Zsuzsi)

Articol editat de kristalybea, 3 július 2023, 12:26

A végzős színisek, tanáruk, Kozma Gábor Viktor társaságában (Fotó: Szabó Zsuzsi)

A csapat képviseletében hárman – Ilyés Klaudia, Kali Anna és Kerekes Ákos – jöttek el a műsorba, beszélgetésünk során pedig egyfajta szervezőelvként szolgáltak azok a vizsgaelőadások, amelyeket az elmúlt egy évben a nagyközönségnek is megmutattak Kolozsváron és több más helyszínen. Szép utat járt be például az Édes Anna, Bélai Marcell rendezésében, amellyel tavaly október óta Bukarestben, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Déván, Kecskeméten, Debrecenben és Dunaújvárosban vendégszerepeltek, legutóbb pedig Kisvárdán, a Magyar Színházak 35. Fesztiválján.

Izgalmas vállalkozásnak bizonyult a Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből született hangjáték is (János vitéz/Huszárok a padsorban) Palocsay Kisó Kata vezetésével, amely 2022 áprilisában a Kolozsvári Rádióban is debütált.

Egyetemi évekről, előadásokról és a folytatásról is beszélgettünk a diákokkal.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
Arcél szombat, 11 november 2023, 11:59

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Harmincéves idén a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL). Az Arcélben ünnepeltünk, és közben a zenecsoport új albumáról...

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Arcél szombat, 30 szeptember 2023, 16:09

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”

Hideg Anna nénivel ünnepeltük a magyar népmese...

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Arcél szombat, 23 szeptember 2023, 11:19

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál

Kolozsváriakként is méltán lehetünk büszkék Maier-Orosz Judit világbajnok úszóra, aki családja hagyományait...

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 2 szeptember 2023, 12:17

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget...

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 5 augusztus 2023, 15:55

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával

Kulcsár Gabriella zenekritikus, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa volt az Arcél...

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél szombat, 10 június 2023, 08:53

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar

Ifjúsági zenekarrá ért a Magyarbikali...

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar
Arcél szombat, 13 május 2023, 13:18

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága

Két szociális testvér – Fülöp Magdolna és Homa Ildikó – életén, világszemléletén keresztül rajzoljuk meg a 100 éve alakult...

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága
Arcél szombat, 6 május 2023, 16:17

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”

Az Arcélben magyartanárként, korábbi RMPSZ-elnökként és édesanyaként is faggattuk Tárkányi Erikát, a Báthory István Elméleti Líceum...

Tárkányi Erika: „a gyereknek azt kell éreznie, hogy célja van, és érdemes bármikor bármiért küzdenie”