Élő Kolozsvári Rádió

A román hatóságok elsőbbséget biztosítanának a hazai gazdáknak a konstancai kikötőben

A román hatóságoknak szándékukban áll elsőbbséget biztosítani az aratási szezonban a hazai gazdáknak a konstancai kikötőben. Ez korlátozhatja az ukrajnai gabonaszállítmányok behozatalát – közölte a Reuters.

A hírügynökség emlékeztetett: Ukrajna fekete-tengeri kikötőinek orosz blokád alá kerülése után a konstancai kikötő vált a legfontosabb alternatív hajózási útvonallá, Ukrajna gabonaexportjának mintegy harmadát fogadta be. A kikötő azonban nehezen fog megbirkózni a romániai és ukrajnai gabonaszállítmányok növekedésével néhány hét múlva, amikor megkezdődik az aratási szezon.

A Reuters emlékeztetett arra is, hogy Románia egyike annak az öt uniós országnak, ahová az orosz inváziót követően ukrán gabonaexport irányult, ami arra késztette az EU-t, hogy átmeneti kereskedelmi korlátozásokat vezessen be, és kárpótoltja az érintett tagállamok mezőgazdasági termelőit. Teljes kapacitáson évente 25 millió tonna export-gabona hagyja el a konstancai kikötőt.

Forrás: Agerpres

Kép: Simion Mechno/Agerpres foto

Articol editat de kristalybea, 24 június 2023, 12:39

Etichete:
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Hírek szombat, 9 március 2024, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Hírek szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését