Hadd szóljon!

Elmarad a nyelvi és digitális kompetenciák felmérése az érettségin

Elmarad az érettségizők nyelvi és digitális kompetenciáinak felmérése – a szóbeli vizsgák -; ezekre a diákok az adott tantárgy középiskolai tanulmányi átlagának megfelelő minősítést kapják. Az írásbeli vizsgák ütemterve változatlan maradt.

Fotó: gov.ro

A kormány vasárnap elfogadott sürgősségi rendeletének értelmében az érettségire és a nyolcadikosok képességvizsgájára való beiratkozás határidejét június 16-ig hosszabbították meg, és addig minden diáknak le kell zárni a tanulmányi helyzetét.

Ligia Deca tanügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta, a többi osztály esetében nincsenek módosítások a tanév szerkezetében, számukra június 16-án ér véget a tanítás. Egy másik intézkedés szerint ebben az évben elmarad a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.

Elfogadták ugyanakkor azt is, hogy a rendes tanári állásra kiírt vizsga kizárólag az írásbeli vizsgából fog állni, a szakellenőrzéseket nem veszik figyelembe. A sztrájk miatt sok szakellenőrzés elmaradt, és ha ennek hiányában nem engedélyeznék a vizsgán való részvételt, ősszel tanárhiány állhat elő – mondta Ligia Deca.

A minősítéseket a tanügyminisztérium útmutatója értelmében a következőképpen számolják ki:

– román, illetve anyanyelv esetében 5 és 6,99-es átlag között középszintű, 7 és 8,49 között haladó, efölött tapasztalt;
– idegen nyelv esetében 5 és 5,99 között A1, 6 és 6,99 között A2, 7 és 8,49 között B1, efölött B2;
– digitális kompetenciák esetében 5 és 5,99 között kezdő, 6 és 6,99 között középszintű, 7 és 8,49 között haladó, efölött tapasztalt.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 11 június 2023, 13:40

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak