Élő Kolozsvári Rádió

Több száz házat rongált meg a földrengés Arad megyében

A keddi 5,2-es erősségű földrengés az Arad megyei Gyorok községben több száz házat és középületetet, köztük a helyi kórházat, rongálta meg, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala – közölte ma a település polgármestere, Corneliu Pop-Morodan.

Képernyőmentés Călin Bibarț aradi polgármester videójából

Kedd este elkezdték a kárfelmérést, de olyan sok házat érintett a földrengés, hogy ezt szerdán is folytatják, és 12 órára összehívták a helyi vészhelyzeti bizottságot is.

Az elöljáró szerint közel volt a földrengés epicentruma, és a községhez tartozó három településen több száz házban keletkezett kár, főként háztetők rongálódtak meg, kémények zuhantak le, de falak is megrepedtek, sőt, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala. A helyi kórház tetőzete szintén megrongálódott, de szerencsére senki nem sérült meg. A polgármesteri hivatal dolgozói és önkéntesek kora reggeltől a terepen vannak, hogy a lakosságnak segítsenek – mondta a polgármester.

Az Arad megyében bekövetkezett földrengés epicentrumának közelében fekvő Temeshidegkút községben is száznál több kémény zuhant le a háztetőkről – mondta el Dănuţ Codrean elöljáró.

A polgármester szerint ezen kívül egy ház mennyezete beomlott, több ház fala megrepedt, az önkormányzat dolgozói már tegnap estétől segédkeznek a lakosságnak a károk elhárításában.

Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a Gyorok-Ópálos régióban az önkéntes katasztrófavédelmi egységek segítenek a lakosságnak.

Aradon 18 hívás érkezett az 112-es segélyhívószámra a földrengést követően. A lakosság lezuhant épületelemekről számolt be, ketten személygépkocsi megrongálódását jelentették be.

Kedd este a Richter-skálán 5,2-es erősségű földrengés volt 5 és fél kilométeres mélységben, Arad megyében. Epicentruma Lippa és Arad között volt. Utórezgései között volt egy 3,2-es erősségű is.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 június 7, 10:52

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók