Élő Kolozsvári Rádió

Továbbra is elégedetlenek a tanárok, folytatódik a sztrájk

Folytatódik a tanügyi sztrájk, a szakszervezetek nem tartják kielégítőnek a múlt héten csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendeletet.

Fotó: Mihai Miclăuș

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret tanügyi szakszervezeti szövetség közös közleményben tudatta, az általuk képviselt tanügyi alkalmazottak nevében továbbra is kérik, a kormány és a hatalmon lévő politikai pártok foglalják jogszabályba, hogy a kezdő tanárok fizetése nem lehet kisebb a bruttó országos átlagbérnél, és hogy az összes oktató fizetése fokozatosan nő a tisztség, a képzettség, a szolgálati idő és a szakmai fokozat függvényében. A szakszervezetek sérelmezik, hogy ezeket a feltételeket nem foglalták bele az új közoktatási törvénybe, és a csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendeletnek is csak az indoklásában szerepel.

A szakszervezeti közlemény szerint a tanügyi alkalmazottak elégedetlenek azzal is, hogy a javasolt bértáblát három év alatt léptetnék érvénybe. A szakszervezetek kérik ennek az időszaknak a lerövidítését, és kijelentik, hogy a csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendeletben előirányzott összegeket a szakszervezeti tagok túl kevésnek tartják.

A kormány által csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelet értelmében június 1-jétől a pedagógusok és a tanügyi kiegészítő személyzet bére bruttó 1.000 lejjel, a kisegítő személyzeté bruttó 400 lejjel nő.

Ligia Deca tanügyminiszter pénteken azt mondta, ha ezen a héten nem ér véget a tanügyi alkalmazottak általános sztrájkja, számolni kell az országos vizsgák átütemezésének lehetőségével. Június 12-én kezdődik az érettségi, június 19-én pedig a képességfelmérő vizsga. Országszerte 183 ezer tanuló készül a képességfelmérő vizsgára és hozzávetőlegesen 142 ezren az érettségire.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 június 5, 12:21

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók