Élő Kolozsvári Rádió

Létszámstop és rövid beszerzési lánc a költségcsökkentő tervezetben

Közzétette a pénzügyminisztérium az idei költségvetési kiadások csökkentését célzó sürgősségi rendelet tervezetét. A kormány az intézkedésektől az éves deficit 5,33 milliárd lejes lefaragását reméli.

Az állami hatóságoknak és intézményeknek tíz százalékkal csökkenteniük kell a 2023-ra tervezett dologi kiadásaikat, emellett tilos lesz gépkocsikat, bútorzatot és irodafelszereléseket vásárolniuk, lízingelniük vagy bérelniük. Az idei első negyedévben a különböző javak és szolgáltatások beszerzésének költségei országosan meghaladták a 17 milliárd lejt – idézi az intézkedés indoklását az Agerpres hírügynökség.

A közszférában létszámstopot vezetnek be, azaz az üres állások versenyvizsga vagy vizsga útján történő betöltését ebben az évben felfüggesztik. A tervezet szerint kellően indokolt, kivételes esetekben, a kormány jóváhagyásával üres posztok betöltésére meg lehet hirdetni versenyvizsgát vagy vizsgát. Beölthetők ugyanakkor azok az állások, amelyek esetében a versenyvizsga írásbeli vagy gyakorlati részét a sürgősségi rendelet hatályba lépése előtt megtartották.

A jogszabályjavaslat előírja azt is, hogy felére csökkentik a közjogi méltóságok – miniszterek, államtitkárok, prefektusok, államtitkári rangú intézményvezetők stb. – tanácsadóinak a számát, ugyanakkor egy tisztségviselő nem lehet tagja kettőnél több állami vállalat igazgatótanácsának.

A doktori címmel rendelkező állami alkalmazottak csak akkor lesznek jogosultak bérpótlékra, ha azon a területen dolgoznak, amelyen a tudományos fokozatukat szerezték, és ha a munkaköri leírásukban olyan feladatok szerepelnek, amelyek alapján havonta ellenőrizhető, hogy a tevékenységül milyen többlethasznot jelent – áll a rendelettervezetben.

A jogszabályjavaslat továbbá előírja a beszerzési lánc lerövidítését. Eszerint a kórházaknak, idősotthonoknak, laktanyáknak, iskolai étkezdéknek és minden más költségvetési intézménynek az élelmiszerek beszerzésénél a viszonteladók számát minimálisra csökkentve a helyi termékeket kell előnyben részesítenie.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2023 május 9, 10:21

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók