Bővítik a nagyváradi repülőtér utasterminálját
Aláírták a nagyváradi repülőtér utastermináljának bővítésére vonatkozó szerződést.
A T1-es terminál bővítésénél figyelembe vették, hogy az alkalmas legyen 400 utas egy időben történő befogadására, távozás vagy érkezés esetén is. Ily módon óránként 800 utast tudnak fogadni érkezéskor és távozáskor, a hazai valamint a nemzetközi járatok esetében egyaránt. Építenek üzlethelyiségeket, irodákat az alkalmazottaknak, valamint az reptéri ellenőrzést végző hatóságok munkatársaknak, mint például a határőrök, a vámosok, a hírszerző szolgálat embereinek. A parkoló 320 jármű befogadására lesz alkalmas. A repülőgépek jégtelenítésre használható berendezést is vásárolnak.
A projekt összértéke több mint 177 és fél millió lej, áfa nélkül. A finanszírozás európai uniós alapokból történik a 2014-2020 közötti Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében. A beruházás megvalósítása által a jövőben egyetlen terminálon fog történni az érkezők és elutazók kiszolgálása, így megszűnik a két terminálon való működéssel járó összes kellemetlenség, ezáltal javítva a működés hatékonyságát. Ugyanakkor a repülőtéren egy termálvizes fűtési rendszert és egy fotovoltaikus központot alakítanak ki, ezek a beruházások növelik az energiahatékonyságot.
A repülőtér a kivitelezési munkálatok időszaka alatt is nyitva marad – közölte a Bihar Megyei Tanács.
Articol editat de kristalybea, 25 április 2023, 11:06