Hadd szóljon!

„Rég motoszkál bennem, hogy mit tehetnék, ami az embert mutatja meg, az emberről szól”

Jakab Orsolya televíziós újságírót első körben az Erdélyi Magyar Televízió műsorvezetőjeként ismerik, nemrégiben egy személyes hangvételű podcastet is indított Komfortzóna néven.

Jakab Orsolyát mindig is érdekelte politika, tudni akarta melyek azok a mozgatórugók, amelyek a mindennapjainkat befolyásolják. Viszont soha nem vágyott arra, hogy a sajtóban dolgozzon. Jelenleg mégis az Erdélyi Magyar Televízió 24 Plusz című közéleti műsorának szerkesztő-műsorvezetője, ugyanakkor nemrégiben úgy érezte szükséges magát új kihívás elé állítania és indított egy személyes hangvételű podcast műsort.

„Ahhoz, hogy én kimozduljak a komfortzónámból egy ilyen kemény, személyes tapasztalat kellett. Volt egy balesetem, aminek következtében két hónapig kérdéses volt, hogy lebénulok-e vagy sem. Két hónap után, miután tisztázódott a helyzet, annyira felépültem, hogy tudtam egyedül mozogni, akkor eldöntöttem, hogy sose tudhatjuk azt, hogy mi lesz holnap. És hogy ha van egy ilyen vágyam, akkor vágjak bele és valamit próbáljak ezzel kezdeni.”

A Komfortzónában erdélyi személyiségek színes élettörténetét tárja elénk. Ugyanakkor Orsiban mindig volt egy belső motiváció arra is, hogy a közösségéért tegyen, ezt a fajta munkát jelenleg a Marosvásárhelyért Alapítvány keretében végzi, többek között ő Vásárhelyi Forgatag főszervezője is.

Szakmai kihívásokról, az erdélyi nyilvánosságról és sajátosságairól beszélgettünk Jakab Orsolyával az 1001 ötletben.

A műsor újrahallgatható a lejátszóra kattintva,

vagy Spotify-on.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Articol editat de kristalybea, 2 április 2023, 11:50

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet szerda, 14 február 2024, 16:23

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?

Ritka, hogy utána nézzünk annak, hogy egyik-másik filmet melyik cég forgalmazza az országukban, pedig főleg a független filmek esetén...

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
1001 Ötlet hétfő, 5 február 2024, 17:32

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít...

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 30 január 2024, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?