Élő Kolozsvári Rádió

Dumitrescuné Székely Erzsébet: „a rádió az életem legnagyobb iskolája volt”

Az Arcél vendége Dumitrescuné Székely Erzsébet, aki több mint harminc évig volt a Kolozsvári Rádió munkatársa.

Dumitrescuné Székely Erzsébet, Betty 1967-ben érettségizett, a következő évben pedig már a Kolozsvári Rádió mostani székhelyén, a Donát út 160-as szám alatt kezdett dolgozni technikusként. Néhai férje, Constantin Dumitrescu egyike volt azoknak, akik a rendszerváltás után megszervezték a kolozsvári televíziózást, a rendszerváltás előtt pedig a Kolozsvári Rádió történetének volt ő is a része.

Akkor is voltak jobb szerkesztők, a műszakiak között is jobbak és kevésbé jók is, de már a kezdetekkor megtanultam, hogy mindannyiunknak van helye a nap alatt. Az ember tudja, hogy melyik az ő helye! Végezd el a munkádat becsületesen, tisztességesen, alázattal, s akkor azt kapod vissza. A rádió az életem legnagyobb iskolája volt.

Mint mondta, a férjével nem vitték haza a munkát, és nem volt köztük súrlódás, különben nem telt volna el olyan könnyen 45 év.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 18 március 2023, 13:24

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
Arcél szombat, 11 november 2023, 11:59

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Harmincéves idén a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL). Az Arcélben ünnepeltünk, és közben a zenecsoport új albumáról...

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Arcél szombat, 30 szeptember 2023, 16:09

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”

Hideg Anna nénivel ünnepeltük a magyar népmese...

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Arcél szombat, 23 szeptember 2023, 11:19

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál

Kolozsváriakként is méltán lehetünk büszkék Maier-Orosz Judit világbajnok úszóra, aki családja hagyományait...

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 2 szeptember 2023, 12:17

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget...

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 5 augusztus 2023, 15:55

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával

Kulcsár Gabriella zenekritikus, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa volt az Arcél...

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél hétfő, 3 július 2023, 12:26

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében

Tíz fiatal végzett idén a BBTE Magyar Színházi Intézetének színművészeti szakán. Az Arcélben az évfolyam portréját igyekeztünk...

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében
Arcél szombat, 10 június 2023, 08:53

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar

Ifjúsági zenekarrá ért a Magyarbikali...

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar
Arcél szombat, 13 május 2023, 13:18

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága

Két szociális testvér – Fülöp Magdolna és Homa Ildikó – életén, világszemléletén keresztül rajzoljuk meg a 100 éve alakult...

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága