Élő Kolozsvári Rádió

Sokunk életének része – 69 éves a Kolozsvári Rádió

Ismét elérkezett az ünneplés pillanata: március 15-én 69 éves a Kolozsvári Rádió.

1954. március 15-én szólalt meg először, és azóta kisebb megszakítással ugyan – ami az 1985-ös bezárástól a ’89-es újraindulásig tartó időszakot illeti –, de folyamatosan jelen van a kolozsvári és az erdélyi magyarság életében.

Az évtizedek során jócskán voltak meghatározó pillanatai a rádió történetének, s ugyanígy meghatározó személyiségek is, akik hosszabb-rövidebb ideig a mikrofon körül tevékenykedtek, többek között Kalinovszky Dezső, Kovács Ferenc, Somai Ferenc, Muzsnay Magda, Sebesi Imre és Csép Sándor – és persze részesei ennek a történetnek a hallgatók is, akik figyeltek, figyelnek ránk. Lehetetlen vállalkozás egyfajta teljes képet nyújtani mindabból, ami 1954 óta történt, de néhány mozzanatot azért hadd emeljünk ki.

Nemzeti ünnepünk és a Kolozsvári Rádió születésnapja szépen fonódhat össze az utókor szemszögéből azon a felvételen, amely 50 évvel ezelőtt készült. Bainné Kabán Ilona, a Kolozsvári Rádió egykori adástechnikusának személyes gyűjteményéből származik a 200 éve született költőóriás, Petőfi Sándor emlékét is megidéző felvétel. A hetvenes évekbe ugrunk vissza az időben, „amikor a kisdiákok is magukénak érezték Petőfit, és megünnepelték a nagy költőt, aki az ő költőjük is”. Előbb Máté Piroska magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus beszél a Petőfi-délután előkészületeiről, majd négy diák (Budai Barna, Lőrinczi Ildikó Enikő, Székely Ilona és Soó Zöld Balázs) előadását hallgatjuk meg, 1973-ban mindannyian ötödikesek voltak.

Dumitrescuné Székely Erzsébet 1967-ben érettségizett, 1968-ban pedig már a mostani székhelyen, a Donát út 160-as szám alatt kezdett dolgozni adástechnikusként. Kolozsvári otthonában kerestük fel, életéről és rádiós tevékenységéről kérdeztük. Az egykori szerkesztőket, műsorvezetőket emlegetve többek között Sebesi Imre, Rácz Béla és Szigethi Irma neve is szóba került, valamint a „kedves hallgatóink” megszólítás is.

Sebesi Imrét és az egykori Sziesztát idézzük.

Rácz Béla egy 1974-es felvételről szól a mába, egy olyan találkozás emlékét idézve, amikor Asztalos István geológusnál járt.

Fotó: Rohonyi D. Iván/Szabadság

Szigeti Irma Terényi Ede zeneszerzővel beszélgetett 1970-ben.

Rengetegen voltak alakítói az elmúlt 69 évben belülről is a Kolozsvári Rádiónak. Egyikük Orosz Lujza színművész, akivel három évvel ezelőtt, szinte ugyanezen a napon beszélhettünk a rádióban utoljára. Lujzi néni 2020 szeptemberében hunyt el, ezt a beszélgetést pedig még sokáig fogjuk őrizgetni.

Hűséges hallgatóink közül ezúttal László Anikó nénit láttuk vendégül, aki tíz évvel idősebb a Kolozsvári Rádiónál, és neki már egészen kiskorától jelen van a rádió az életében. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy meghívtuk élő adásba ezen a jeles napon, úgy fogalmazott: „a Kolozsvári Rádió az életünk része, nélküle nem is tudnánk létezni. Nagyon örvendünk, hogy ilyen nívós a Kolozsvári Rádió, sokat lehet belőle tanulni minden téren. Ezenkívül nagyon tetszik nekünk, hogy a rádió gyors, pontos, és valós dolgokat közvetít – tehát nem háborítja az embereket, hanem törekszik a békére.”

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Articol editat de kristalybea, 15 március 2023, 14:42

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány